Veszprémben rendezik meg a 8. Music Hungary konferenciát

Veszprémben rendezik meg a 8. Music Hungary konferenciát

Kiútkeresés a koronavírus okozta zeneipari válságból, újratervezés és még erősebb összefogás a célja a 8. Music Hungary konferenciának, amelyet november 9-10-én, a magyar zeneipar meghatározó szereplőinek részvételével rendez meg a Music Hungary Szövetség Veszprémben, Európa 2023-as kulturális fővárosában.

A koronavírus-járvány által uralt idei esztendőt az átszervezések, lemondások, gazdasági zátonyok, szigorítások és tiltások jellemezték, ezért a konferencia is minden eddiginél fajsúlyosabb kérdésekre keresi a választ – közölték az MTI-vel a szervezők.
    “Ebben az évben akkora szükség van a közös gondolkodásra, amekkorára sosem gondoltunk, hogy lesz. A zeneipar szereplői így egymást segítve, közösen próbálnak túlélni és beleszólni a saját sorsukba. Az idei konferencia is óhatatlanul erről, a túlélésről és saját sorsunk alakításáról fog szólni” – idézi a közlemény Weyer Balázst, a Music Hungary Szövetség elnökét.
    Március óta folyamatosan kiutat keresve a koronavírus okozta, egyelőre beláthatatlan ideig tartó válságból a szövetség a PricewaterhouseCoopers (PwC) gazdasági tanácsadó vállalat bevonásával hatástanulmányt készíttet a koncert- és fesztiváljegyárak áfakulcsának 5 százalékra csökkentéséről, ennek eredményét a konferencián Szilágyi Dávid, a PwC vezető elemzője fogja ismertetni.
    A meghívottak között lesz Neús Lopez a berlini Initiative Musiktól, illetve Ave Tölpt is a Music Estoniától, hogy külföldi példákat és gyakorlatokat megvizsgálva indulhasson el a szakmai párbeszéd.
    Nem feledkezik meg a konferencia a Veszprém-Balaton régió fenntarthatósági törekvéseiről és a fesztiválok zöldítéséről sem: minderről többek között Claire O’Neill az A Greener Festival társalapító igazgatója, a Green Events & Innovations Conference szervezője is beszél majd egy panelen – áll a közleményben.



Forrás: mti.hu
Fotó: hangvilla.com

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom