Veszprémi diákok a világűr kapujában

Négy elhivatott végzős diák egy verseny keretén belül arra vállalkozott, hogy létrehoznak egy italosdoboz méretű és formájú mérőműszert, amit majd egy kilométer magasságba bocsát egy kisméretű rakéta. A kis műhold közben adatot gyűjt, amelyet rádiós kapcsolaton keresztül valós időben egy földi egységnek továbbít.

Bertalan Dániel, Csuta Krisztián, Tislér Levente, valamint Szauter Benedek, vagyis a CSBT csapata. Ők azok a lovassys diákok, akik – miközben az érettségire készülnek – szabadidejükben egy úgynevezett CanSat-et készítenek, melynek mechanikai, elektromos és szoftveres tervezéséért és megvalósításáért egyaránt felelősek.

Csuta Krisztián kérésünkre elmesélte:

„A nemzetközi verseny magyarországi fordulóján több mint negyven csapat indul. Rendkívül lelkesek vagyunk, november harmincadikán adtuk le a jelentkezési dokumentumot, amit a szervezők el is fogadtak. A verseny menete úgy zajlik, hogy a magyarországi fordulót meg kell nyerni ahhoz, hogy a nemzetközi versenyre is kijussunk, amit az Európai Űrügynökség szervez. Tavaly például Bolognában volt. Ebből nyilván kiderül, hogy a versenyt angol nyelven kell lefolytatni. Nekünk a célunk bekerülni a top tízbe, hiszen akkor rakétával kilövik a műholdunkat.”

Tislér Levente kifejtette, a verseny egyik főszervezője a Magyar Asztronautikai Társaság, ők segédanyagokat tettek közzé a verseny elvárásai kapcsán, ezek voltak segítségükre.

Szauter Benedek elmondta, a fizika tanulmányok jó alapokat adtak számukra, és előfordult már, hogy szenzoros beállítás kapcsán fordulhattak kérdésekkel a tanárukhoz is.

Bertalan Dániel hozzátette, a szóban forgó megmérettetés nagyban különbözik más tanulmányi versenyektől, hiszen jelen esetben nem lexikális tudás szükségeltetik, sokkal inkább a praktikusságra helyeződik a súlypont. Az iskolában nem tananyag, hogy miként kell áramkört összerakni, vagy éppen az, hogy hogyan készül el egy háromdimenziós tervrajz.

A fiúknak február végére kell elkészíteniük egy tervet a műszerről, és ha úgy dönt a zsűri, hogy szakmailag rendben van, akkor bejutnak a legjobb tízbe. Ezt követően két előzetes, repülés előtti tervre is szükség van, hogy lássák, biztonságban tud majd repülni a műszer. A folyamathoz egy 3D-s nyomtatóra is szükség volt, Csuta Krisztián még négy évvel ezelőtt épített egyet, így a technikai feltétel is adott volt.

Bertalan Dániel hozzáfűzte:

„A verseny szervezői által meghatározottakon túl saját ötleteket is bele kellett vinni a munkafolyamatba, a kötelező légnyomás és hőmérséklet mérése mellett. Úgy kell elképzelni, hogy az általunk készített műszert beteszik egy rakétába, és másfél kilométer magasságból leválik a műholdunk. Elkezd lefelé zuhanni, és mi eközben végezzük el a méréseket. Az ejtőernyőt is magunk készítjük el, amit majd ráteszünk, s így két percig zuhan. A műszer aljában van egy tojásnyi hely, arra gondoltunk, beleteszünk hát egy tojást, a cél, hogy ne essen baja, amíg földet ér.”

A fiúk tisztázták, ha nem jutnak be az első tízbe, akkor is szeretnék ledobni egy magaslatról a műholdat, hogy a kísérletet ilyen módon is véghez tudják vinni. Ha elég lesz a keretük, meteorológiai ballonnal is fölküldenék, s azzal még magasabbra érne.

A versennyel további céljuk, hogy népszerűsítsék a tudományt, a tudományos oktatást és tanulást, ami nem könnyű a mérnöki beállítottságú fiúknak, hiszen a közösségi médiában jelen kell lenniük, hogy valóban célt érjenek. Elhatározták, erre is nagy energiákat fordítanak.