Villámgyorsan kapták el a siófoki pénztárcatolvajt

Egy siófoki bevásárlóközpontban elejtett pénztárcát tulajdonított el az a 43 éves helyi férfi, akit a rendőrség még aznap el is fogott – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2022. március 7-én délután egy siófoki áruház padlóján meglátott egy pénztárcát, amit először berúgott a polcok alá, majd amikor senki sem figyelt rá kivette onnan, zsebre tette, aztán távozott az üzletből.

Tulajdonosa hiába észlelte perceken belül az erszény elvesztését, azt már nem találhatta meg. Miután értesítette a rendőrséget, a körzeti megbízottak a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

A 43 éves helyi lakost még aznap este előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Elszámoltatása során a pénztárca hiánytalanul előkerült, másnap már újra jogos tulajdonosa vehette a kezébe.


Kapcsolódó

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom