Visszatérhet a hidroplán a Balatonra

Visszatérhet a hidroplán a Balatonra

Egy év híján már egy évszázada annak, hogy a Balaton vizére leszállt az első vízi-légi taxi Siófokon. A magyar hidroplán-történelem újabb fejezetét Házas Gáborék indítanák el, ám ennek még egy-két jogi akadálya felmerülhet  – írja a siofok.hu.

Norvégiában már repülőgépet is vásároltak Svájcban élő barátjával, egy Cessna 206-ost, s a Dunán, Adonynál már próbarepülési napokat is tartottak a hazai hatóságok részvételével. Egyelőre ugyanis nem teszik lehetővé a jogszabályok vízi repülőgép üzemelését.

A hidroplánrepülés hazai újraélesztését többen is hosszú évek óta dédelgették, így az Aeroexpress Kft-t alapító Széchey Márton és Somogyi-Tóth Dániel is, akik az ugyancsak ezt tervező Házas Gáborral és Dinka Lajossal a közelmúltban találtak egymásra. S az események felgyorsultak: van már repülőgép, 85 év után megtörtént az első magyar vízre szállás, a kísérleti üzemen is túl vannak, az állandó repülések lehetőségéig azonban még sok munka van előttük.

“A vízi repülőgép a régiónkban is kuriózum – mondta a lapnak a siófoki Házas Gábor, aki repülésirányítóként is közreműködött az Aeroexpress dunai tesztrepülésén, úgy is, mint a biztosítást végző Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) tagja. – Új szereplő lenne a vízen, s a hajózási szabályzatban is meg kellene jelennie; abban bízunk, hogy a próbarepülési tapasztalatok után újra elkészülhet egy, e tevékenységet keretbe foglaló jogszabály.”

Fotó: siofok.hu

A dunai után a napokban a balatoni tesztrepülések következnek, hiszen egész más kihívásokat jelent a Balaton, mint a Duna környezete. Állítják: igény manapság is volna akár a Budapest-Balaton vízi-légi taxira, akár a sétarepülésre.

Egy híján száz éve, 1923 nyarán Siófokon tartották a nyitóünnepséget, az első hidroplánt június 29-én, Péter és Pál napján fogadták, a korabeli plakát szerint „katonazenével, szépségversennyel, kinófelvétellel, társasvacsorával, reggelig tartó táncos mulatsággal”. Egy Budapest-Siófok út akkor 80 ezer koronát kóstált, de egy balatoni körrepülést 50 ezerből is meg lehetett úszni (habár úszni senki sem szándékozott, s általában sikerült is a sima vízre szállás…) A 30-as évekre sikk lett hidroplánnal a Balatonra jönni, eseményszámba ment, amikor a siófoki mólónál Kabos Gyula szállt ki a légi-vízi taxiból. A korát megelőző hidroplánrepülésnek 1937-ben szakadt vége.

„Ha eljutunk a balatoni repülésekig, természetesen Siófokot sem szeretnénk kihagyni, már csak a történelmi hagyományok miatt sem” – így Házas Gábor, akinek a nagyapja pilóta volt (gépét lelőtték az első világháborúban), édesapja pedig, ahogyan a Siófoki Hírek is megírta, az elmúlt nyáron 80 évesen ejtőernyővel ugrott a Balatonba.



Forrás: siofok.hu
Fotó: siofok.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom

Három balatoni étterem is ajánlásokat zsebelt be a Michelin Guide díjátadóján

A balatonszőlősi Casa Christa, a balatonfüredi Sparhelt és a balatonszemesi Kistücsök is részesült a Bib Go
Elolvasom