Visszavonná a Bahart a 11 vitorláskikötőjére kiírt pályázatát

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezetősége indítványozta a 11 egységből álló vitorláskikötő-láncának fenntartására kiírt pályázat érvénytelenítését – olvasható a cég közleményében, melyet az MTI tett közzé.

  A végső döntést a közgyűlésnek kell meghoznia. A többségi tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) előzetesen megerősítette, hogy a visszavonást támogatni fogja, így a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Bahart feladata marad – fogalmaz a közlemény.

  A decemberben kinevezett új vezérigazgató, Veigl Gábor szeretné felülvizsgálni az országgyűlési képviselő javaslatait. A pályázat felfüggesztése a fejlesztéseket nem befolyásolja, azaz a flotta megújítása, az új hajók beszerzése is folytatódik a tervek szerint, és hamarosan új kompok és személyszállító hajók építésére szerződnek – áll a közleményben.

  Witzmann Mihály az MTI megkeresésére elmondta, hogy előzetesen már egyeztettek a pályázat visszavonásáról az üdülőrégió képviselői. “Az elmúlt időszakban vitorlázók és önkormányzatok is megkerestek engem és balatoni képviselőtársaimat a vitorláskikötők tervezett bérbeadásával kapcsolatban.”

 Hozzátette: a hajózási vállalat hatékony és nyereséges működése épp olyan fontos nekik, mint a térségben élők képviselete és kéréseik tolmácsolása. Ezért képviselőtársaival úgy döntöttek, hogy közös erővel próbálják meg elérni a kikötők üzemeltetésének újragondolását.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom