Volt rendőr ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség három bank kirablásáért (videóval)

Volt rendőr ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség három bank kirablásáért (videóval)

A férfi többször visszaélt a rendőrségi alkalmazottként birtokolt jogviszonyával is.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség – részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett – rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja a három bankot kirabló egykori nyomozót – tájékoztatott az ugyeszseg.hu.

A vádirat szerint az ötvenes éveiben járó  férfi 2006-tól – jövedelméből származó lehetőségeit jelentősen meghaladóan –, rendszeresen szerencsejátékozott, amely miatt először magánszemélyektől kért kölcsön, majd, amikor anyagi helyzete kilátástalanná vált, elhatározta, hogy pénzintézetek kirablásával fog pénzt szerezni.

A férfi 2019 novemberében magát orvosi maszkkal és napszemüveggel álcázva egy pécsi bankban papírlapra írt üzenetben fenyegette meg az alkalmazottakat azt állítva, hogy fegyver van nála, amelynek hatására a pénztáros 1.852.000 forintot adott át neki.

2020 májusában az akkor még rendőrként dolgozó férfi, ismét maszkban, fekete keretes szemüveget viselve ugyanabban a bankfiókban egy fegyvernek látszó tárgyat fogott az alkalmazottakra és arra kényszerítette őket, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át neki. A férfi ez alkalommal közel hatmillió forintot szerzett meg.

2021 augusztusában a férfi kalapban, – arcát a korábbiakhoz hasonlóan eltakarva – bement egy budapesti bankfiókba, ahol a jelenlévő alkalmazottakkal egy papírlapra írt üzenetben közölte, hogy „ez egy bankrablás”, és egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve őket a pénztárban levő 3.419.000 forint készpénz átadását követelte, majd a dolgozókat az egyik irodába zárta.

Az elkövető a fentieken túlmenően a rendőrségi nyilvántartási rendszerbe is többször belépett jogosulatlanul, nyomon követte az általa elkövetett rablás miatt indult egyik nyomozás adatait, valamint egyik ismerőse kérésére az adatbázisból információkat szerzett egy gépkocsiról.

A férfi hivatásos jogviszonya a gyanúsítást követően felmentéssel megszűnt.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsának benyújtott vádiratában az ügyészség fegyházbüntetést és a fenyegetéssel megszerzett közel tizenegy és fél millió forintnak megfelelő összegű vagyonelkobzást indítványozott az eljárás kezdete óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

A pécsi bankrablásokról készült videó itt látható.


Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom

Két badacsonyi pincészet is bekerült Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka közé

A Bor és Piac szakmai magazin a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Budai Campusán megtartott ere
Elolvasom

Lezárta a rendőrség a Balatonalmádi Önkormányzata lehallgatási ügyét

A nyomozók átadták az ügy dokumentációját az ügyészségnek. - - Balatonalmádi Rendőrkapitányság eljárás
Elolvasom