Zajvédő fallal és zajnaptárral nyit a helyi lakosok felé a Balaton Park Circuit

Zajvédő fallal és zajnaptárral nyit a helyi lakosok felé a Balaton Park Circuit

A pálya üzemeltetése törekszik a kompromisszumokra a békés együttélés érdekében.

2023 májusában nyílt meg Magyarország legújabb versenypályája, a balatonfőkajári Balaton Park Circuit, amely 2025 nyarán a MotoGP és a Superbike mezőnyét is vendégül látja hazánkban. A magántőkéből épült ring irányítói az elmúlt másfél évben arra törekedtek, hogy maximálisan felkészítsék a csapatukat a rájuk váró kihívásokra. Walterné Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit operációs igazgatója exkluzív interjút adott az Indexnek, amiben kitért azokra a hangokra is, melyek szerint a versenypálya miatt elviselhetetlenül magas lett a zajszennyezés a környéken – írja a portál.

Az operációs igazgatót először arra kérték, foglalja össze, mi történt a pálya életében a megnyitás óta.

„Már az első hat hónapban is nagyon aktívak voltunk, szinte azonnal jöttek hozzánk céges rendezvényeket tartani, illetve már a megnyitás előtt megkezdtük a munkatársak toborzását, hiszen ahhoz, hogy magas színvonalú szolgáltatást tudjunk nyújtani, elengedhetetlen egy jó csapat. Egy sportbírói képzéssel nyitottunk, az idő tájt még bőven zajlott az aszfaltozástól elkezdve mindenféle építési munkálat a pálya területén. 2023 márciusában kérésünkre a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kihelyezett tréninget tartott. A lehetőségről értesítettük a környező településeken élő embereket, szerencsére nagyon sokan jelentkeztek. Gyakorlatilag a szövetség helyben leoktatta a jelentkezőket, akik le is vizsgáztak. Vannak olyanok, akik idén már a második évüket teljesítették a versenypályán” – idézte fel emlékeit Walterné Dancsó Adrienn.

A versenypálya vezetői idén év elején ismét megtartották ezt a képzést, akkor már körülbelül kétszer annyian jelentkeztek rá, mint egy évvel azelőtt, 80-90 főből álló csapat mutatott érdeklődést a lehetőség iránt.

Az oktatás az összes autós szakágra kiterjedt, de itt nem volt megállás, a tanfolyamok a motoros képzésekkel folytatódtak, ebből a fajtából idén ősszel került sor az elsőre, amit 96 ember végzett el.

„Világossá tettük, hogy a nagyobb motoros rendezvényeken csak azok vehetnek részt, akik elvégzik ezt a képzést. Januárban lesz az újabb motoros kurzus, amit a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) segítségével szintén a Balaton Park Circuiten bonyolítanak le. Ezt követi egy gyakorlati képzés, azok, akik minden tanfolyamot teljesítenek, beosztást nyernek a Superbike- és a MotoGP-futamokra, de azt megelőzően is lesznek tesztrendezvények, mert a stábnak mindenképp gyakorolnia kell” – fűzte hozzá az operációs igazgató.

Meg lesz oldva a parkolás, lesz új bekötőút, és egy zajvédő fal is épül

A Balaton Park Circuitet úgy tervezték, hogy megfeleljen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Grade 1-es besorolási követelményeinek, de végül Grade 2-es besorolást kért a pálya, ami azt jelenti, hogy a Formula–1-en kívül bármilyen autós eseménynek otthont tud adni.

A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) égisze alatt egy másik licencrendszer van érvényben, ott az A licencet kell megkapnia a ringnek a MotoGP miatt, annak megfelelően kerül átépítésre a pálya.

“A későbbiekben sem tervezzük kérni a Grade 1 besorolást. Nyilván a jogtulajdonosok döntenek mindenről, csak ők tudják, mi alapján rakják össze a naptárat. Az előfordulhat, hogy a Liberty Media egyszer csak bekopogtat hozzánk, de mi egyelőre nem tervezünk azzal, hogy majd idejön az F1. Sokat tárgyaltunk az FIA és az FIM vezetőivel, most mind a két szövetség elégedett velünk, és megvan az ígéret, hogy megkapjuk az igényelt licenceket, amennyiben befejeződnek a munkálatok, amikből már csak a simítások vannak hátra. Nem célunk, hogy az autósokat elüldözzük a motorosok miatt, ahhoz például ragaszkodtunk, hogy az eredeti nyomvonal megmaradjon” – jelezte Walterné Dancsó Adrienn.

Jelenleg egy út vezet a pálya felé, ami biztos forgalmi torlódásokhoz vezetne a nagyobb versenyek előtt. Most azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Balaton Park műszaki vezetője több tárgyaláson is részt vett a magyar szervekkel, az biztos, hogy a nézőknek külön áramlást biztosítanak majd jövő nyártól.

Megkerestük a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. sajtóosztályát, hogy még több információhoz jussunk. A cégtől – amely a két motorverseny idejére kibérli a balatonfőkajári versenypályát – a lap azt a felvilágosítást kapta, hogy a rendelkezésre álló infrastruktúra alapján megkezdték a forgalmi tervek kidolgozását, és folyamatos egyeztetéseket folytatnak a forgalomirányításban részt vevő rendőrséggel.

Számos parkolási lehetőséget alakítanak ki, amelyek célja a becsült be- és kijutási forgalmi idő minimalizálása. Külön parkolóhelyeket biztosítanak a motorkerékpárral érkezőknek és a helyszíni közlekedés megkönnyítése érdekében a kerekesszékes jegyeket vásárló mozgáskorlátozottaknak, tették hozzá.

Azt is megtudtuk, hogy a nemzetközi jogtulajdonos Dorna számára már elkészült egy részletes rendezési terv, amelyet a nemzetközi promóter nagy megelégedettséggel fogadott. Ez a terv részletesen tartalmazza a parkolási lehetőségeket is. A HUMDA azt ígéri, hogy a versenyek előtti hetekben minden szükséges információt időben közzétesznek a közönség számára a hivatalos felületeken, amelyek a motogpofhungary.com és a superbikeofhungary.com és a hozzájuk kapcsolódó social média oldalak.

Folyamatos kompromisszumra törekedik a pálya a zajra panaszkodó lakosokkal

A pálya megnyitása óta vannak olyan hangok, miszerint a Balaton Park Circuit közelében nem lehet rendesen élni, mert az ott köröző járművek miatt csukott ablakoknál és ajtóknál is elviselhetetlenül nagy a zaj. Ezért a portál megkérte Walterné Dancsó Adriennt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

Azzal kezdte, hogy folyamatosan egyeztetnek a környékbeliekkel és azokkal, akiknek nyaralójuk van Balatonfőkajáron vagy a település vonzáskörzetében. Megjegyezte, a szabályoknak megfelelően folyamatos náluk a zajmérés, van egy kitelepített zajmérőállomás a pályán, illetve létrehoztak egy saját belső szabályozást, amivel az összes járművet mérik a nyílt napokon. Azokat a járműveket nem engedik ki a bokszból, melyeknek túl magas a zajszintje. Volt már olyan, akit hazaküldtek, mert túl hangos volt a kocsija.

“Ezt nagyon szigorúan vesszük. Épülnek zajvédő falak a balatonfőkajári reptér irányába, próbáljuk a lehető legjobb megoldást megtalálni, hogy működhessen az élni és élni hagyni elv. Mégiscsak egy versenypályáról beszélünk, azért épült, hogy versenyek legyenek rajta. Ígérjük, hogy a hangos napokat halk napok követik majd, a lakók és nyaralni vágyók kérték, hogy jelezzük, melyek lesznek a zajosabb napok, hogy előre fel tudjanak azokra lelkileg készülni. Elárulhatom azt is, hogy készül egy zajnaptár a minél pontosabb tájékoztatás érdekében, ez a naptár a honlapunkra is felkerül. Mindenkit meghallgatunk, törekszünk a kompromisszumra a lakosokkal, de azt leszögezném, hogy a megfelelő törvényi előírások szerint működünk. Ha egy pálya elkezd üzemelni a nulláról, az hoz magával egy plusz zajforrást, ez tény, mint ahogy az is, hogy sokan örülnek annak, hogy épült a Balaton mellé egy pálya, ami munkahelyeket teremt, és a helyi turizmusra is jó hatással van. Ez ad egy pozitív élményt. Azt sajnos nem tudom megígérni, hogy innentől nem lesznek hangos események. Azon vagyunk, hogy minden tájékoztatást megadjunk, hogy a lakók felkészülhessenek a hangos napokra” – hangsúlyozta az operációs igazgató.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Index
Fotó: Adam Bertalan

Kapcsolódó

Nyolc éve fagyott be teljesen a Balaton utoljára (fotók)

Még Balaton-átcsúszást is rendeztek anno. - - Megkopni látszó emlék: immár nyolc év telt el azóta, hog
Elolvasom

Így lobbant fel a balatoni vizisí láz a Kádár-korban

Az akkoriban extrémnek számító sport gyakorlását egy motorcsónak-tilalom húzta keresztül a szocialista éráb
Elolvasom

Több százan csobbantak a fagyos Balatonban újévkor

Szigligeten az újévi mártózás tradíciója már egy évtizedre nyúlik vissza. - - Öt Balaton parti települ
Elolvasom