Zala megye díszpolgárává avatták a paralimpiai bajnokot

Egy világ- és Európa-bajnok, paralimpiai bajnok, Illés Fanni lett Zala megye díszpolgára – olvasható az atv.hu-n

Illés Fanni egy Facebook-posztban jelentette be, hogy 30 éves korára, ő lett Zala megye díszpolgára.

“A szavaim elfogytak, maradt a mérhetetlen hála és büszkeség. Köszönöm itt is ezt a hatalmas elismerést. Azt hiszem a képek magukért beszélnek, sokszor többet mondanak minden szónál” – olvasható a bejegyzésben.

Hozzátette, őszintétn reméli, hogy élete hátralevő részében is végig méltó marad erre a címre.

“Az biztos, hogy rajtam nem fog múlni. Megmaradok annak az alázatos, szorgalmas, harcos, nagyszájú és büszke magyarnak, aki eddig is voltam” – zárta bejegyzését a sportoló.



Forrás: ATV

Kapcsolódó

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom

Balatoni szarkák álltak bíróság elé Somogyban

A vádlottak ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták. - - A Siófoki Járási Ügyészség előbb egy húszas é
Elolvasom

Balaton-parti fecskevédelmi akcióterv indult

A fecskék többek között az árvaszúnyogokat is gyérítik. - - A Balaton partja nemcsak hazánk egyik legf
Elolvasom