10 nap, 200 km és egy felejthetetlen élmény – Ma indul a Balaton Camino!

Az elmúlt hetekben talán nem volt olyan a Balatonnal, vidékkel vagy szabadidővel foglalkozó oldal, aki valamilyen formában ne osztott volna meg cikket vagy bejegyzést a Balaton Caminoról, és ez több, mint szuper. Egyszerűen fantasztikus azt látni, hogy a közhiedelemmel ellentétben ennyi aktív, magát vagy másokat megismerni vágyó ember él kishazánkban, akik közül remélem minél többel találkozni is fogok, a magam 4 napja során.
Mert hogy idén én is nekivágok a lélekemelő és egyben határokat feszegető kalandnak, igaz most még csak a 2-2 hétvégi napra van lehetőségem csatlakozni Budavári Dóriékhoz – jövőre mindenképpen a teljes távot tervezem – , de így is várakozásokkal vagyok teli; képzelem milyen izgatott lehet, aki 10 nap alapszükségleteit próbálja egyetlen hátizsákba becsomagolni?!

Ugyanis ma október 5-én, szombaton reggel 9-kor indul neki a csapat a Balaton kerülő kirándulásnak, amit ha valaki végigcsinál, akkor összsen 10 napot. 200 kilométert és több mint 300 ezer lépést tesz majd meg.

 

Dóriék – Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna– három évvel ezelőtt még csak hárman barátnők vágtak neki a vándorútnak, amihez aztán tavaly már több tizen csatlakoztak, most pedig több százan is várhatóak vagyunk. Ahogy írják a csoportban: “Végigjártuk már 2017-ben télen, a befagyott Balaton mellett. Megnéztük a tavaszi, virágos, ébredező Balatont 2018-ban. 2019-ben következzen az ezerszínű bordó-sárga-barna levelekben pompázó, szürettől zsongó ősz!” 

Amit több ponton is kiemelnek a lányok, hogy ez egy baráti séta, ahol mindenki annyi időre csatlakozhat a csoporthoz, amennyire csak szeretne, és olyan tempóban teljesíti a távokat, ahogyan neki a legjobban esik. Így az érkezések mindenkinek sajátosak, viszont a reggeli közös találkozás és indulás az aktuális vasútállomáson, általában reggel 9 órakor ad egyfajta rendszert az caminos létbe. 

 

Találkozópontok:
  • 2019. október 5. 9:00: Balatonfűzfő vasútállomás
  • 2019. október 6. 9:00: Balatonvilágos vasútállomás
  • 2019. október 7. 9:00: Zamárdi vasútállomás
  • 2019. október 8. 9:00: Balatonlelle vasútállomás
  • 2019. október 9. 8:00: Balatonfenyves vasútállomás
  • 2019. október 10. 9:00: Keszthely vasútállomás
  • 2019. október 11. 9:00: Balatonederics vasútállomás
  • 2019. október 12. 9:00: Badacsonyörs vasútállomás
  • 2019. október 13. 8:00: Zánka-Köveskál vasútállomás
  • 2019. október 14. 9:00: Balatonfüred Esterházy strand

 

A távok 14 és 26 km között váltakoznak, napi átlagban 20 km körüli séta vár a csapatra, de azt hogy ez pontosan hogyan is alakul a különböző napokon, azt ITT MEGTALÁLJÁTOK!

Minden más hasznos infót pedig ITT OLVASHATTOK EL, illetve bármilyen kérdésetek lenne a Balaton Camino 2019 Facebook csoportban segíteni fognak nektek!

 

 Egy biztos, hogy nagy kaland lesz és felejthetetlen élményekkel térünk majd haza erről az útról! Gyertek és csatlakozzatok hozzánk!

 

 

Nyitókép: Orbán Péter