130 ezer vendégéjszakás visszaeséssel zárult az év első fele a Balatonon

130 ezer vendégéjszakás visszaeséssel zárult az év első fele a Balatonon

A külföldi turizmus felerősödése úgy tűnik a belföldi hanyatlását hozhatta magával.

Az idei első félév turisztikai adatai is azt mutatják, amit a korábbi kiskereskedelmi és reálkereseti statisztikák: a magyarok rosszabbul élnek, mint egy éve. A KSH részletes, de még részben előzetes adatsorából az derül ki, hogy a belföldi vendégéjszakák száma a tavalyi első féléves 8,8 millióval szemben csak 8,1 millió volt, ami nagyjából 8 százalékos visszaesést jelent – írja a 444.hu.

A külföldi turizmus viszont nagyot erősödött, 6,95 millióról 7,87 millióra nőtt. A féléves turizmusstatisztika így összességében kétszázezres, nagyjából 1,3 százalékos bővülést mutat a vendégéjszakák számában.

Az ország két kiemelt turisztikai régiója, Budapest és a Balaton eltérően teljesített. A fővárosban, ahová elsősorban külföldiek járnak, nőtt a vendégforgalom: a külföldivendég-éjszakák csaknem nyolcszázezres bővülés ellensúlyozni tudta ugyanis a belföldi forgalomból eredő nagyjából százezres visszaesést. A fővárosban így hat hónap alatt hétszázezerrel több éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyen, mint egy évvel korábban.

A balatoni turizmus ugyanakkor igen gyengén teljesített, ami egyértelműen a belföldi turizmus hanyatlásával magyarázható.

Az első félévben nagyjából kétszázezerrel kevesebb éjszakát töltöttek a tónál a magyarok, mint tavaly január-június között (ebből majdnem százezres visszaesést hozott a június, a legfontosabb első féléves hónap). A hazai turizmus vendégéjszakákban számolt visszaesése 10 százalék volt az első hat hónapban, amit nem tudott ellentételezni a külföldi vendégek által a tónál töltött éjszakák számának 62 ezres bővülése. Így összesen 134 ezerrel, 5,2 százalékkal csökkent a balatoni turizmus az első félévben.

Az pedig különösen aggasztó lehet a balatoni turizmusban érintetteknek, hogy a belföldi vendégek száma – ami minden évben és évszakban sokkal meghatározóbb, mint a külföldieké – az idei hat hónapból csak egyben, januárban haladta meg a 2022-est, és akkor is csak 2,5 százalékkal, miközben a többi öt hónapban 3-22 százalékos visszaesést láttunk.


Forrás: 444.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom

Vízzel teli gödörből mentettek ki egy kamaszt a zirci rendőrök

A Zirci Rendőrőrs munkatársai gyors intézkedésének köszönhetően megmentették a kamaszt - olvasható a police
Elolvasom

Új szobrokat csodálhatnak meg a veszprémi várnegyedbe látogatók

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban és a Nagyszeminárium kertjében kapott helyet Varga Ferenc Munkác
Elolvasom