135 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázik Balatonfüred és környéke

A támogatás a Versenyképes Járások Programnak köszönhetően jutna el a térséghez.

A képviselő-testületet legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy Balatonfüred önkormányzata részt vesz a Versenyképes Járások Program második ütemében, Balatonszőlős és Pécsely önkormányzatával kötött együttműködés keretében. Mintegy 135 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályáznak – számolt be a település weboldala.

A tervek szerint az igényelt támogatásból mintegy 90 millió forint értékben felújítanák a füredi Tündérkert óvoda kertjét, 12 millió forintból a balatonfüredi járóbeteg szakrendelőbe új eszközöket vásárolnának, a járási rendőrség számára egy szolgálati autót biztosítanának 14 millió forint értékben, illetve 19 millió forintból a járási közbiztonsági program keretében a balatonfüredi önkormányzati tűzoltóság számára új eszközöket vásárolnának ezzel is biztosítva a hatékony működést.

A Versenyképes Járások Program 2024-ben indult azzal a céllal, hogy fejlessze az adott járások településeit, javítsa a térség életkörülményeit. A program második üteme ezt folytatva elsősorban az alap infrastruktúra, a közszolgáltatások illetve a településüzemeltetés fejlesztését, valamint a térségi gazdaságélénkítést tűzte ki célul.

Balatonfüred járás központként 22 települést fog össze. A fejlesztési program második ütemében történő részvétel az első, eredményes ütemhez hasonlóan kiemelt fontosságú – hangzott el a testületi ülésen.


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Nyomozás indult a keszthelyi kutyás strand szerződése kapcsán

A hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést elsőre elutasította a rendőrség, de az önkormányzat panasz
Elolvasom

Új közúti összeköttetés lesz Kaposvár és Dombóvár között

Új közúti összeköttetés létesítéséről számolt be Kaposvár és Dombóvár között a vidék- és településfejleszté
Elolvasom

Háziorvosi rendelők újulnak meg a siófoki nővérszállón

Felújíttatja a siófoki nővérszállóban működő háziorvosi rendelőket a város önkormányzata - közölte Lengyel
Elolvasom