150 millióért kelt el Vaszary János festménye

150 millióért kelt el Vaszary János festménye

A kaposvári születésű művészóriás alkotása a kikiáltási ár duplájáért talált gazdára.

Hosszas licitharcok, magas leütési árak, rengeteg érdeklődő – így jellemzi a Virág Judit Galéria 81. klasszikus árverését közleményében. Azt írják, hatalmas várakozás előzte meg a vasárnapi eseményt, több százan érdeklődtek a magyar klasszikus képzőművészet sztárjai és az értékes Zsolnay kerámiák iránt – írja a Telex.

Az aukció egyik legjobban várt eseménye Vaszary János 1927-ben festett A Piazza dell’Unitá Triesztben című festményének árverése volt. A festőzseni Európa legnagyobb, tengerre néző terét megörökítő életvidám és színes festménye végül a 75 millió forintos kikiáltási árat megduplázva 150 millió forintért kelt el- ami azért nem volt akkora meglepetés, a galéria is nagyjából ezt az összeget tippelte meg.

A festmény a két világháború közötti mediterrán világot ábrázolja. A kávéház teraszán a színes napernyő alatt egy katona társaságában beszélgető hölgyek ülnek, akik a kor divatjának megfelelően cloche kalapokat viselnek. Két csendőr pedig a tér biztonságát vigyázza.

Az aukció másik szenzációja Szobotka Imre, a „magyar Picasso” egyik korai műve volt, a legeredetibb kubista magyar festő Műteremben című festménye 44 millió forintért kelt el.

Kikiáltási árához képest közel ötszörös áron kelt el Csáky László Cseresznyefa-virágzás című képe, amely 1,8 millió forintról startolt és 8,5 millió forintnál állt meg. Scheiber Hugó „Bárban” című festménye pedig 3 millióról 8 millióra emelkedett.

Hihetetlen eredmények születtek a Zsolnay kerámiák között is: az 1904-ből származó virágedény gondolkodó férfialakkal a 28 milliós világrekordot súrolva, 26 millió forintért kelt el. Egy 1899-es, művészettörténeti korszakokon átívelő Zsolnay remekmű ára is 8 millió forintig kúszott fel, ugyanennyiért kelt el egy 1900-ból származó kulacs is.


Forrás: Telex
Fotó: Vaszary János: A Piazza dell’Unitá Triesztben - Virág Judit Galéria

Kapcsolódó

Elindul Magyarország első hop-on hop-off borbusza a Balatonon

Az idei nyár egészen új perspektívába helyezi a Balaton északi partját. Útjára indul a 46° Balaton Borbusz
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom

A Balaton-parti luxusépítkezéseknek ment neki a parlament új házelnöke

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke szerint a közérdeket fogják képviselni az ügyben. - - Mielőb
Elolvasom