160-nal hajtott be egy körforgalomba a Balatonnál, most akár fogházbüntetésre is számíthat

160-nal hajtott be egy körforgalomba a Balatonnál, most akár fogházbüntetésre is számíthat

Járművezetéstől való eltiltás mellett felfüggesztett fogházbüntetést kért az ügyészség egy férfira, aki tavaly mintegy 160 km/órás sebességgel hajtott be egy körforgalomba Balatonfőkajárnál ezzel balesetet is okozva.

A Veszprém Megyei Főügyészség közleményében azt írta: a 66 éves budapesti férfi 2021 januárjában Balatonakarattya felől érkezett a 710-es főút balatonfőkajári csomópontjához, melybe a megengedett 60 kilométer/óra helyett 156 kilométer/órás sebességgel hajtott be.

Hozzátették: a gyorshajtás miatt az autó a körforgalom közepébe ütközött, majd átrepült a körforgalmon, és a túloldali árokba csapódott.
A balesetben a sofőr és utasa is súlyosan megsérült, utóbbi sérülései súlyos egészségkárosodásnak minősülnek – jelezte az ügyészség.


Forrás: MTI
Fotó: statefarm.com

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom