Filmfesztivált tartanak Füreden

Idén is megtartják a Magyar Mozgókép Fesztivált, melynek ezúttal Balatonfüred is az egyik helyszíne lesz. A tavalyi esemény sikerének reményében, ebben az évben június 9. és 12. között vetítik majd a legjobb magyar filmeket és átadásra kerülnek a Magyar Mozgókép Díjak is – informált a település weboldala.

Ezúttal több szakmai szervezet is részt vesz az előzsűrizésben, újdonság továbbá, hogy fesztiváligazgatót is kineveztek Lukácsy György személyében. A szervezők hét kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animációs film és tévésorozat – 2022. február 18. éjfélig várják a nevezéseket.

Egy alkotó több filmet is nevezhet, és minden olyan magyar mozgóképes alkotással részt lehet venni, amely állami támogatásból vagy független produkcióként jött létre, megfelel a kiírás feltételeinek és nem nevezték a 2021-es Magyar Mozgókép Díjra.

A Magyar Mozgókép Díjra azok az alkotások nevezhetők, melyek 2021. április 22. és 2022. február 15. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba vagy streaming szolgáltató által vetítésre kerültek, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy meghívott alkotásként szerepeltek, vagy az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon debütálnak.

– Az előzsűrizés és a zsűrizés módja a korábbiakhoz képest változik. A szakmai előzsűri választja ki a versenyben induló alkotásokat, és határozza meg, hogy a benevezett alkotások milyen kategóriákban versenyeznek. A Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottságaiba egy-egy tagot delegál a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Filmakadémia szekciói, kategóriánként a Színház- és Filmművészeti Egyetem – illetve az animációs kategóriában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – hallgatói, valamint bármely, 2021. január 1-je előtt nyilvántartásba vett mozgóképszakmai szervezet, aminek minimum 15 tagja van. A díjakról továbbra is a Magyar Filmakadémia tagsága dönt – hangsúlyozta Lukácsy György fesztiváligazgató.



Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint
Elolvasom

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom