18+: Családi perpatvar végére próbáltak pontot tenni vascsővel egy somogyi benzinkúton (videóval)

18+: Családi perpatvar végére próbáltak pontot tenni vascsővel egy somogyi benzinkúton (videóval)

A vádlottnak már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel.

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt az elkövetéstől számított 72 órán belül állította bíróság elé azt a büntetett előéletű kaposvári férfit, aki egy fémcsővel okozott súlyos sérülést ismerősének – írja az ugyeszseg.hu.

A vád lényege szerint a visszaeső vádlott 2024 márciusában a vele családi konfliktus miatt évek óta haragos viszonyban lévő sértett nőt követte kocsijával. A férfi elől a nő és édesanyja egy töltőállomás boltjába menekült, azonban a férfit ez nem tartotta vissza attól, hogy autója hátuljából egy fémcsövet magához véve ő is az üzletbe fusson.

A terhelt a boltban egyből az asszonyokra támadt és a feje fölé emelt csővel kétszer megütötte a védekező sértett jobb alkarját. A férfi erős ütései a sértett kezén nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott.

Az ügyészségi indítvánnyal egyezően a Kaposvári Járásbíróság kettő év négy hónap börtönbüntetésre, valamint hat év közügyektől eltiltásra ítélte a terheltet, aki védőjével együtt fellebbezett az ítélet ellen.

A benzinkúton történteket biztonsági kamerák rögzítették. A felvétel itt tekinthető meg.


Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Egy római kori villagazdaság teljes eszközkészletére bukkantak Tapolca közelében

Az úgynevezett depólelet a Krisztus utáni 4-5. századból származik. - - A Wass Albert Könyvtár és Mú
Elolvasom

Jön a tavasz, már elő is bújt a medvehagyma a Balatonnál

Megéri nyitott szemmel járnunk az erdőkben, mivel a medvehagyma már felütötte a fejét a szokásos lelőhelyek
Elolvasom

Április 26-án avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

Erdő Péter bíboros lesz a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása alkalmából rendezett ünnepi szentmise főcel
Elolvasom