2021-ben az Év Emlőse a hermelin

Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, mely egyben Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének az emléknapja is. A jeles dátumra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az Év Emlősének megválasztott fajáról előadással készült.

Az első ízben 1931-ben említett világnap az állatok védelmére hívja fel a figyelmet; arra emlékeztet, hogy törődjünk velük, figyeljünk rájuk. Az ember kötelessége a kihalás szélén álló fajok védelme, a környezetében élő állatokról gondoskodni.

Az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet által működtetett Vadonleső Program 7 éve indította el az Év Emlőse kezdeményezést, melynek célja kiemelten foglalkozni egy, a Magyarországon is előforduló emlősfajjal – hangsúlyozva az állat védelmének fontosságát és megismertetni fajtája tulajdonságait.

2021-ben az Év Emlőse a hermelin. A menyétfélék családjába tartozó kis ragadozót a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója, Prof. Dr. Heltai Miklós mutatja be az alábbi videóban:



Kapcsolódó

Elszaporodtak a vaddisznók a Club Aliga területén

A polgármester egy vadásztársaság bevonásával próbálja orvosolni a problémát. - - A balatonvilágosi Cl
Elolvasom

Szalmabálákból épült fel Balatonalmádi legújabb koncerthelyszíne

A különleges konstrukció ötletgazdája Danny Blue volt. - - Egy régi álom vált valóra idén nyáron, amik
Elolvasom

A féltáv is betelt a Balaton-átúszáson

Négy héttel a rajt előtt a 43. LIDL Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet. A klasszikus, Rév
Elolvasom