2023 nyarán Balatonudvari lesz a kortárs festészet otthona

Az idén 90. életévét betöltő Keserü Ilona a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb alakja. Közel hét évtizedet felölelő munkásságát széles körben ismeri a hazai és a nemzetközi közönség. Őt ünnepelve nyílik tárlat Balatonudvariban, a temető szív alakú sírköveinek szomszédságában, hiszen alkotásait nagyrészt ezek a műemlékek ihlették.

A július 15-30. között megrendezésre kerülő; Keserü90 – A balatonudvari sírkövektől a párizsi Pompidou Központig című  szabadtéri tárlat helyszíne is különleges. Akár a bringáról lepattanva is érhet művészeti élmény bárkit, hiszen az éjjel-nappal látogatható fotókiállítás a kerékpárút közvetlen közelében található, mely a műemlék temető és a focipálya között halad el.

A kiállításhoz kapcsolódóan Aknai Katalin művészettörténész több előadást is tart a kortárs festészetről és Keserü Ilona alkotópályájáról, művészetéről.

A nyár folyamán négy foglalkozásra is várja a gyerekeket és felnőtteket a szervező Együtt Balatonudvariért Egyesület. A résztvevők megismerkedhetnek a színekkel, a festékkel, a színkeverés művészetével, s szabadon egyszerű kompozíciók létrehozásával mindenki átélheti az alkotás örömét.

A Pajta Program eseményei a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulnak meg.



Kapcsolódó

Szalmabálákból épült fel Balatonalmádi legújabb koncerthelyszíne

A különleges konstrukció ötletgazdája Danny Blue volt. - - Egy régi álom vált valóra idén nyáron, amik
Elolvasom

A féltáv is betelt a Balaton-átúszáson

Négy héttel a rajt előtt a 43. LIDL Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet. A klasszikus, Rév
Elolvasom

Balatoni vörösbor történelmi sikere a világ legnagyobb borversenyén

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on – elsőként a Balatonr
Elolvasom