23 pályamű érkezett az “Év Balatoni Háza” pályázatra

Zajlik az „Év Balatoni Háza 2020.” építészeti pályázat, amelynek tavaly év végén járt le a beadási határideje. A beérkezett 23 pályamű előbírálata megkezdődött – tájékoztatta Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a pályázat bíráló bizottságának titkára a hirbalaton.hu.-t. A tavaly díjazott pályaművekből kiállítás nyílt az egyik különdíjas, a balatonfüredi vasútállomás várótermében.

A beérkezett pályázatok között 11 lakóépület, 8 középület és 4 üdülő/gazdasági épület volt. A bírálat második körébe továbbjutó épületek helyszíni megtekintését január végére tervezik. A bizottságnak körbe kell utaznia a Balatont, hiszen mindhárom érintett megyéből érkeztek jó színvonalú pályaművek. Az eredményhirdetés március közepén várható.

Az “Év Balatoni Háza 2019.” pályázat tavaly kihirdetett nyertes pályaműveit a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíját elnyerő balatonfüredi vasútállomás várótermében állították ki, ahol február végéig lesz látható.

A díjpályázatot tavaly október elsején hirdette meg a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) és a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságának támogatásával.

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Garázdasággal ünnepelte a szilvesztert egy férfi Veszprém mellett

A veszprémi rendőrök kihallgattak egy 28 éves férfit az ügyben - adta közre a police.hu. - - Egy Veszp
Elolvasom

Új vezetőt neveztek ki a Fonyódi Rendőrkapitányság élére

A korábbi vezető nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonult. - - Molnár Gábor dandártábornok, a Som
Elolvasom

Új menetrend: hétköznap óránként, hétvégén félóránként jár a balatoni komp

Hétfőtől visszatért a téli menetrend. - - Az ünnepek és az iskolai szünet után, január 6-tól ismét a t
Elolvasom