3200 fészekkel várja a gólyákat az E.ON

Száz új gólyafészektartó, a régi fészkek kijavítása és madárbarát hálózati átalakítások – így teszi biztonságosabbá a gólyák költését idén is az E.ON Hungária Csoport. A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető cég egyes hulladéklerakók környékén a föld alá vitte a vezetékeket, és új fészkeket is kihelyez. A nagyfeszültségű oszlopokra új költőládákat erősít a vércsék és sólymok számára. Tavaly 548 gólyafióka gyűrűzésében segítettek.

Az E.ON Hungária Csoport felkészült a gólyák érkezésére. Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre, a munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága céljából.

A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segíti az energiacég, ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban megsérült fészkeket újjáépítik, a mázsás súlyú, leborulás-veszélyesek súlyán pedig a természetvédelmi szakemberek könnyítenek. Idén már legalább 3200 fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest vármegyei áramhálózatán.


Kapcsolódó

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom

A kőröshegyi völgyhídról akart leugrani egy férfi, a rendőrök mentették meg

Végzetes lépésre szánta el magát egy elkeseredett férfi Kőröshegyen - olvasható a police.hu-n. - - A S
Elolvasom

Hírességek sétánya épül Siófokon

Bronz domborműves oszlopokkal szegélyezett sétány kialakításával tiszteleg Siófok önkormányzata a városhoz
Elolvasom