33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

A bűntény még 1991-ben történt, a gyanúsítottat a belga hatóságokkal közreműködve fogták el.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 33 év után tettek pontot az eddig megoldatlan emberölési ügy végére – írja a police.hu.

A Balatonfüredhez közeli Paloznak életét bolygatta fel 1991. augusztus 26-án egy kegyetlen emberölés. A rendőrségre érkezett bejelentés aznap reggel, hogy az idős plébánost holtan találták. A nyomozók megállapították, hogy egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve jutott az épületbe, az ott alvó lelkészt és egy másik helyiségben alvó idős apácát megkötözte. A szobákat átkutatta, majd a férfit olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sérüléseibe belehalt. A nő a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel 1 millió forint értékben lopott el műszaki cikkeket, pénzt, egyéb személyes tárgyakat.

A nyomozók mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyilkos kézre kerüljön. Évtizedeken át nyomoztak, vették elő újra és újra a megoldatlan bűnügyet.

A Veszprém vármegyei rendőröknek 32 évet kellett várni arra az információra, amelynek eredményeként 2023-ban a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták. Az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították azt az 53 éves belga férfit, aki az 1991-es emberöléssel kapcsolatba hozható. Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd 2024. március 13-án a belga nyomozó hatósággal közreműködve a rendőrök Antwerpenben elfogták. Átadására 2024. április 19-én került sor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a férfit őrizetbe vették, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt. A nyomozó hatóság kezdeményezte a letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt.

Felmerültek olyan információk, melyek szerint a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt. Társát nagy erőkkel, nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség.


Forrás: police.hu
Fotó: PoliceHungary / Youtube

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom