40 éves lett a siófoki ásványmúzeum

A kiemelkedő jelentőségű gyűjteményt felvonultató múzeum június 6-án jubilált.

A Magyarország és Erdély területéről származó legjelentősebb gyűjteménye neki van a szakemberek szerint, és az első magyar volt, aki idehaza talált új fajjal gazdagította a világon ismert 7000 féle ásványt. S talán még a kibontakozóban lévő lengyelországi partnervárosi kapcsolat is neki, pontosabban az ásványmúzeumának köszönhető. Kövecses-Varga Lajos több mint 50 éve ásványgyűjtő, és éppen 40 éve, 1986. júniusában nyitotta a siófoki ásványmúzeumot a Kálmán Imre Sétány egy pincehelyiségében – tudósított a siofok.hu.

„De talán már nem túl sokáig – így az ország legnagyobb magángyűjteményének tulajdonosa. – Nemrég megvásároltam az egykori gyermekkönyvtár épületét a múzeumtól 50 méternyire, az 280 négyzetméter és földszinti, vagyis sétájuk közben is többen is betérhetnének. Ma is lejönnek évente 4 ezren, de a 80-as évek végén még háromszor ennyi látogatóm is volt…A siófoki iskolás csoportok ingyen jöhetnek, földrajzórát is tartok nekik – tanár a végzettségem, feleségem is pedagógus, siófoki nemzedékeket tanított énekre, jártak hozzá énekkara –, ám 15 iskolás osztálynál nem volt több az elmúlt 40 év alatt…”

Négy évtizede 3 ezer darabos gyűjteménnyel kezdte, ma sincs több ennél a múzeumban helyhiány miatt, de akad a ma már 12 ezer darabos gyűjteményéből Zircen és Szegeden is, 871 államilag védett, ami azt jelenti, hogy abból az ásványból nem ismert szebb a Természettudományi Múzeum szakemberei szerint. „Ősmaradványokkal kezdtem, bakonyi gyerek vagyok, arrafelé patakokban és bányákban gyűjtöttem először – emlékezett vissza Kövecses-Varga Lajos. – Egyetemre kerülve kezdtem el a világ ásványait gyűjteni, ma már csak a Kárpát-medencét gyűjtöm, elsősorban Erdélyt és a mai Magyarországot. Ötszázszor voltam például az erdélyi Kapnikbánya érctelepen, ahonnan nagyon szép színes, változatos ásványritkaságokkal tértem haza. De cseréltem és vásároltam is börzéken. A világon 7000 féle ásvány ismert, 1200 a Kárpát-medencében, 735 a mai Magyarországon. Ebből egynek a felfedezése az én nevemhez fűződik, 2004-ben az első olyan gyűjtő voltam Magyarországon, aki idehaza fedezett fel egy új ásványt, mégpedig Tatabánya mellett, a mányi bányában. Korábbi professzoromról kapta a nevét: kochsándorit. Magyarországon sok régi bányahely már csak a földrajzkönyvekből ismert (Gyöngyösoroszi, Recsk, Rudabánya), a bányabezárások után az erdélyi Érchegységbe szerettem járni, az onnan hozott ércek csiszolva sokkal szebbek. Az egyik legújabb darabjaim üvegopálok, hialitok a Tokaji-hegységből, ezek UV-lámpával világítva élénkzölden fluoreszkálnak, egy barátom drágakő minőségű ékkövet is tudott csiszolni belőlük.”

A múzeumtulajdonos azt mondta a Siófoki Híreknek: annak idején nagy szakmai sajtóvisszhangja volt a felfedezésének, de ez csak a saját szempontjából érdekes, sokkal fontosabbnak tartja, hogy páratlan gyűjteményét minél szélesebb körben közkinccsé, ismertté tegye. Úgy véli, ebben segíthet neki akár az új partnervárosi kapcsolat Siófok és a lengyelországi Lwówek Slaski között. „Talán a lengyelek, amikor partnertelepülést kerestek, értesültek arról, hogy hozzájuk hasonlóan (nekik egy nagy, városi támogatású ásványmúzeumuk van és Európa harmadik legnagyobb ásványbörzéjét tartják évente) Siófokon is működik ásványmúzeum, ennek is köszönhetően döntöttek városunk mellett. Ez is ösztönözheti majd azt, hogy minél előbb át tudjak költözni a nagyobb helyre, ami csak az anyagi lehetőségeken múlik. Régen kinőttük a pincehelyiséget, amit egy ablaktalan szenes pincéből alakítottunk át anno múzeummá, ehhez sem és a fenntartásához sem kértem soha egy fillér támogatást sem.”