5+1 ideális balatoni helyszín, ahol az augusztus 20-át ünnepelheted

5+1 ideális balatoni helyszín, ahol az augusztus 20-át ünnepelheted

Sajnos az idei szezon is a vége felé közeleg, de azért mint mindig, idén is durranhat egy nagyot a finish az augusztus 20-ai hétvégén. A Balaton partján természetesen szinte mindenhol ünnepelni fogják az államalapítás évfordulóját néhol fény- vagy lézershow-val, de azért persze a klasszikus tűzijátékokért is érdemes lesz az eget kémlelni.

1. Balatonalmádi

Az egész hétvégén átívelő, háromnapos programsorozat keretein belül ünnepelhetünk Balatonalmádiban augusztus 19-től 21-éig, a Wesselényi strand előtt rengeteg programmal és koncerttel. A színpadon az előadások és bemutatók mellett többek között olyan húzónevek is tiszteletüket teszik majd, mint a Margaret Island, a Carson Coma vagy a The Carbonfools. A tűzijátékot pedig idén, kissé talán formabontó módon, egy parádés tűzzsonglőr show helyettesíti.

2. Fonyód

Szintén egész hétvégén tart az ünnepi mulatság Fonyódon is, ahol pénteken Vastag Csaba, DJ Náksi és DJ Forkmann fűtik be a bulikazánt. A szombat pedig természetesen a hagyományos szentmisével és Szent István-napi kenyéráldással kezdődik, melyet néptáncbemutató követ. A mindenki által várt tűzijáték után pedig az UFO együttes fellépése teszi fel a koronát az estére. Vasárnap Lányi Antal emléknap és A tihanyi Visszhang musical várja az érdeklődőket, este pedig ismét DJ Forkmann csap a lemezjátszók közé.


3. Zamárdi

Az államalapítás ünnepe már reggel kezdetét veszi Zamárdiban augusztus 20-án egy ünnepi megemlékezéssel a millecentenáriumi emlékműnél (8.30). Az esti események pedig a Rendezvénytéren kezdenek majd kibontakozni délután 5-től táncbemutatóval és koncertekkel, melyek közt még pár kellemes Queen sláger is felcsendül. Az ingyenesen látogatható program csúcsán pedig tűzzsonglőrök varázsolják el a közönséget “Szikrázó éjszaka” című műsorukkal.

4. Keszthely

Színes és sokrétű programkínálattal készülnek a keszthelyiek is az egész hétvégére már péntektől egészen vasárnapig, amikor a zenéé lesz a főszerep, természetesen a szombati tűzijáték mellett (21.00). A délutáni gyerekprogramoktól kezdődően nívós fellépők sora fokozza majd a hangulatot az esték tetőpontjáig a Balaton-parti éjszakában. A programokat gasztronómiai kitelepülők, borházak, gyermekjátékok és kézműves vásár teszi majd még csalogatóbbá a nagyérdemű számára.


5. Balatonvilágos

A szombati, ünnepi megnyitó, az új kenyér és az új bor megszentelése 17.30-kor kezdődik Balatonvilágoson, a Dózsa György úton és Torma Emese, illetve Varga Lajos “Oly távol agy tőlem…” című ünnepi műsorával, később pedig László Attila fellépésével folytatódik, amíg el nem érünk az este főattrakciójához, a 10 órai tűzijátékhoz, melyet DJ Go-Q szettje követ majd egy hajnalig tartó őrült partyval.

+1. Tapolca

A 2022-es tapolcai Ünnepi Napok és Borhét már tulajdonképpen tegnap megkezdődött és egészen vasárnapig dübörög tovább a Kisfaludy utcában. A rengeteg műsorszám és előadás mellet számtalan zenei stílus képviselői is megvillantják a tehetségüket a világot jelentő deszkákon a mulatóstól kezdve, a latinos dallamokon keresztül a dixielandig, de annyit elárulunk, hogy a Beatles rajongók, sőt a még keményebb rockerek sem fognak csalódni a felhozatal láttán és hallatán. Mivel a város lakossága nemmel szavazott a polgármester azon kérdésére, hogy legyen-e tűzijáték a rendezvényen vagy sem így annak hiányát az önkormányzat egy igazán vibráló és színes ünnepséggel igyekezett kompenzálni, amely méltó a hagyományokhoz.



Fotók: Pexels






Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom