80 éves embert vert meg és rabolt ki egy férfi Zalaegerszegen

A zalaegerszegi rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki egy idős embert bántalmazott, majd elvette az értékeit – írja a police.hu.

December 29-én 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Zalaegerszegen, a Hoch János utcában kiraboltak egy 80 éves férfit. Az egyenruhások megállapították, hogy a tettes hátulról fejbe vágta a sértettet, amitől földre esett, és még bele is rúgott fekvő áldozatába. A támadó elvette a táskáját, valamint kabátja zsebéből az iratait, a pénzét és a cigarettáját. Az idős ember könnyű sérüléseket szenvedett.

A nyomozók a kamerafelvételek elemzése, tanúkutatás és adatgyűjtés alapján azonosították az 51 éves, lakcím nélküli férfit, akit a kutyás csoport munkatársai rövid időn belül elfogtak a városban. A rendőrök előállították a kapitányságra, ahol rablás bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó

Ismét útra kel a karácsonyi konvoj az északi parton

A rendezvényre a lappföldi Mikulás is érkezik. - - A balatonalmádi Karácsonyi Autós Felvonulás néhány
Elolvasom

Gajdos László szerint a fakitermelési moratórium fenntartásával 1 millió család kerülhetne krízishelyzetbe

A fakitermelési moratórium fenntartása mintegy 1,5 millió fával fűtő háztartás ellátását veszélyeztetné, és
Elolvasom

Nagykanizsán nyit éttermet a Pizza Hut

Nagykanizsán nyitja következő franchise-éttermét a Pizza Hut, várhatóan 2027 első negyedévének végén. - -
Elolvasom