80 százalékos foglaltságra számíthatnak a hotelek a pünkösdi hétvégén

80 százalékos foglaltságra számíthatnak a hotelek a pünkösdi hétvégén

70 és 80 százalék közé becsülik a várható foglaltságot a szakemberek a vidéki szálláshelyek esetében, amit a pünkösdre leadott előfoglalások alapján kalkuláltak ki – tájékoztatta az MTI-t Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

Hozzátette: folyamatosan van érdeklődés, foglalnak is a vendégek, telt ház azonban nem lesz. Úgy vélte, hogy a háromnapos hétvégéig még hátralévő kicsit több mint egy hét alatt ez nem fog változni jelentősen, bár bíznak abban, hogy még többen terveznek utazást.

Megegyezte: sokakat visszatart, hogy bár az oltást megkapták, még nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, ami szükséges a szállodai tartózkodáshoz.

Kitért arra is, hogy a teljes májusi hónapban átlagosan 28-38 százalék közötti kihasználtsággal üzemelnek a magyarországi szállodák. A nyári hónapok közül júniusra eddig 30 százalékos az előfoglalások aránya, július-augusztusra is van érdeklődés. A külföldi turistákkal még nem számolhatnak, közben a külföldi piacok fokozatosan nyílnak meg a magyarok előtt.



Forrás: MTI
Fotó: balatonhotelsiofok.hu

Kapcsolódó

Kultháló bázis nyílik a salföldi bánya területén

A Káli-medence egyik legszebb településén, Salföldön kap lehetőséget egy új kezdeményezés, hogy Kultháló bá
Elolvasom

Késett az ajkai busz, lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit - írja a police.hu. - - A
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Somlói vár

Somló vára – pontosabban annak maradványa - az Ajka fölé magasodó, legendás, vulkanikus eredetű hegy szokny
Elolvasom