85 film került be a Bujtor Filmfesztivál versenyprogramjába

A nagy múltra visszatekintő rendezvénysorozat idén augusztus 22-én veszi kezdetét.

85 film, köztük szuperprodukciók versenyeznek a Bujtor István-díjért. Augusztus végén Keszthelyen kezd új életet a Bujtor Filmfesztivál. Arról, hogy kik kaptak helyet a hivatalos versenyprogramban, Budapesten tartottak sajtótájékoztatót – tájékoztatott a tvkeszthely.hu.

A versenyfilmek felét láthatja majd a közönség Keszthelyen augusztus 22. és 25. között a Balaton Színházban. A filmeket az alkotókkal pódiumbeszélgetések és személyes zsűrikonzultáció, valamint egy hollywoodi csapat, a FilmProCast stábjának workshopja kíséri.

„Ugye a Helikon Ünnepségeknek nagyon nagy hagyománya van, ahol többezer diák 3-4 napig vesz részt. Az egy másfajta, de tulajdonképpen a kulturális hírnevünket megalapozó tevékenység. És azt hiszem ez a Bujtor István Filmfesztivál pedig hosszú távra fogja meghatározni azt, hogy Keszthely továbbra is a művészeteknek a központja lesz méghozzá nagyon szórakoztató formában” – mondta el Manninger Jenő, polgármester.


Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom