Elnapolta a Club Aliga kikötőjének használatbavételi engedélyéről szóló tárgyalást a bíróság

Elnapolta a Club Aliga kikötőjének használatbavételi engedélyéről szóló tárgyalást a bíróság

Valamint per alatt áll a vízjogi üzemeltetési engedély is.

Elhalasztotta a Pécsi Törvényszék az ítélethirdetést a Club Aliga kikötőjének használatbavételi engedélyéről: az alperes fővárosi kormányhivatal, a beruházó Pro Mot Kft. és a balatonvilágosi önkormányzat jogi képviselője is halasztást kért az Aligai Fürdőegyesület (AFE) indította perben – olvasható a Népszava hasábjain.

A hivatal ezt azzal magyarázta, hogy beadványában a Pro Mot olyan jogszabályra hivatkozott, amelyre egyből nem tud válaszolni, a cég ezután kérte a bíróságot a mederhasználati megállapodás beszerzésére, s a bíróság, rövid szünetet követően elnapolta a tárgyalást július 10-re.

A balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga-tulajdonos Pro Mot zártkörű ünnepségen avatta fel a balatonaligai kikötőt – a rendezvényre csak a helybeliséget igazoló lakcímkártyával, illetve birtoklappal lehetett bejutni –, annak ellenére, hogy kikötőépítés per alatt áll. Információnk szerint az eseményen nem lehetett kérdezni semmit a Club Aliga jövőjéről, s jellemzően nem helyiek, hanem a kikötő bérlői vettek részt az eseményen.

Az AFE ráadásul nemcsak a használatbavételi engedély ügyében indított eljárást – a Pécsi Törvényszék az ügyben tavaly év végén egyszer már megsemmisítette, s új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt, mely ezek után ismételten megadta az engedélyt a Pro Motnak –, de a vízjogi üzemeltetési engedély is per alatt áll. Utóbbiról, melyet a Balaton ügyében illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság ellen indítottak a civilek, pénteken dönthet a bíróság – írja a lap.


Forrás: nepszava.hu
Fotó: aligaport.hu

Kapcsolódó

Májusban rajtol a Balaton Mountainbike Túra

2025. május 10-én hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Mountainbike Túra. Az esemény a Négy Évs
Elolvasom

Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – íme a 2025-ös line-up

A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–
Elolvasom

A pápa halála miatt elhalasztják Bódi Mária Magdolna veszprémi boldoggá avatását

Az új pápa megválasztásáig elhalasztják Bódi Mária Magdolna mára tervezett boldoggá avatását - közölte a Ve
Elolvasom