Nehéz év elé néz Zamárdi, ha elmarad a Balaton Sound

Zamárdi nagyon nehéz év elé néz, várhatóan elmarad a Balaton Sound is, teljesen felborult a település költségvetése – mondta az MTI-nek Csákovics Gyula polgármester.

Kifejtette, a másfél milliárd forintos költségvetésen eddig 25 százalékos lyuk keletkezett, ami miatt drasztikus intézkedéseket kellett hozni, három prioritást szem előtt tartva: maradjon meg az önkormányzat működőképessége, garantált legyen a lakosság biztonsága, és sikerüljön megőrizni a hivatali munkahelyeket. Ehhez lemondtak minden önkormányzat által szervezett rendezvényt, leállítottak minden leállítható fejlesztést, elvonták a dolgozók cafeteriáját, nem lesz idén jutalom, többeknek kell kényszerszabadságot kivennie. Hozzátette, így is maradt 150 millió forintnyi “foltozatlan lyuk” a költségvetésükön, amit reményeik szerint sikerül majd orvosolni kormányzati segítséggel és az előbb-utóbb beinduló idegenforgalommal.

Kapcsolódó

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom

Összeállt a Kultkikötő jubileumi évada

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat 20 éve hívja életre a balatoni nyarak felejt
Elolvasom