Csúszdákra is jut pályázati pénz

A 100 millió forintot elnyerő Balatonfenyves polgármestere szerdán az MTI-nek elmondta: öt önkormányzat kapott értesítést a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) az elnyert támogatásról.
Lombár Gábor – aki a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöki tisztét is betölti – hozzátette: a jelenlegi helyzetben nehéz lesz a 28-30 millió forintnyi önerőt előteremteni, de ha nem is erre a nyárra, jövőre megújulhat a település 80-as végén épült, évtizedek óta használaton kívüli csúszdája.
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a szervezet honlapján elérhető podcastban beszélt arról, hogy a csúszdafejlesztési pályázaton indult balatoni önkormányzatok mindegyike kapott támogatást, így Keszthelyen, Balatonfűzfőn, Balatonakaliban és Alsóörsön új csúszda épülhet – Alsóörsön kettő is -, a balatonfenyvesi pedig megújulhat.
Az MTÜ április elején közölte, hogy nem függesztette fel a kormány által támogatott strand- és csúszdafejlesztési pályázatait, a fejlesztések a járványügyi körülményekhez igazodva, meghatározott ütemterv szerint haladnak. Jelezték azt is, hogy a csúszdafejlesztések jó része várhatóan már csak jövőre tud megvalósulni, azok esetében még hátravan a támogatási szerződések megkötése és a közbeszerzések lebonyolítása.

Kapcsolódó

Üzemekből pakolta ki a berendezési tárgyakat egy férfi Somogyban

A férfi összesen negyvenmilliós tételben fújt meg berendezési tárgyakat. - - A Marcali Járási Ügyészsé
Elolvasom

Kókler bádogos húzkodott le időseket Veszprém vármegyében

A két sértett kára megtérült a kontár munkavégzés után - írja a police.hu. - - Egy idős asszony hozzát
Elolvasom

Bejelentették a veszprémi Gizella Napok fő fellépőit

Ismét fergeteges line uppal érkezik a program május 5 és 11. között. - - Anima Sound System, Irie Maf
Elolvasom