Hatalmas halak a balatoni horgokon

Hatalmas halak a balatoni horgokon

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az óriás halfogásokról szóló beszámolók és fényképek.

Az utóbbi napokban megszaporodtak a horgászok beszámolói a Balatoni Hal Facebook oldalon, ahová egyre-másra kerülnek ki a nagy fogásokról szóló hírek.

20 kilogramm alatti pikkelyesekről már ki sem tesznek fotókat a horgászok, akad viszont bőséggel 30 kilóhoz közelítő kapitális méretű hal.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egyébként még április elején közölte, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal feloldotta a ponty fajlagos tilalmi idejét, így májusban is megtartható a horogra akadt ponty a Balatonon – írja a 24.hu.

Ugyanakkor nem vonatkozik a feloldás a Keleti-Bozót-csatornára, a Nyugati-övcsatornára és a Kis-Balatonra!



Fotó: Facebook / Balatoni Hal

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom