Közeleg a szúnyoginvázió vége

Több, mint százezer hektárnyi területen zajlik a szúnyoggyérítés a héten, amely elsősorban vízparti településeket érint – számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Dóka Imre közölte, az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország több pontján gyakorlatilag szúnyoginvázió alakult ki. A nagyobb tavak, így a Balatonnál és a Velencei-tónál, valamint folyóknál, főleg az áradó Tiszánál, pedig a szúnyogok számára ideális élőhelyek keletkeztek, ahol tovább tudnak szaporodni.

Dóka Imre felhívta a figyelmet: fontos a lakókörnyezetekben található mikrotenyésztőhelyek felszámolása is, így például öntsük ki a pangó vizet a vödrökből, a cserepekből, söpörjük fel a tócsákat. Aki például esővízzel locsol, annak azt javasolják zárt tartályokban, hordókban tárolják a vizet, hogy a szúnyogok ne férjenek hozzá. A vérszívó rovarok ugyanis egy kicsinyke tócsában is képesek tovább szaporodni: a nyári időjárásban akár egy hét alatt kifejlődhetnek a szúnyoglárvák, akár több száz is egyszerre.

Mint megtudtuk, a héten Baranya és Somogy megyében kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat. A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek.



Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom