A Balaton Úszó Klub Veszprém Európa-bajnoka nyerte a Balaton-átúszást

A Balaton Úszó Klub Veszprém Európa-bajnoka nyerte a Balaton-átúszást

A Balaton Úszó Klub Veszprém nyílt vízi világ és Európa-bajnoka, Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a 38. Lidl Balaton-átúszást.

A Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus 5200 méteres távot a 23 éves világbajnok kereken 57 perc alatt teljesítette, ezzel Papp Márk 2016-os, 58:33 perces rekordját adta át a múltnak.

“Ezért jöttünk, ez volt a cél. Az időjárás abszolút alkalmas volt a rekorddöntésre – jelentette ki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Rasovszky Kristóf. – Úgy néz ki, hogy az eredeti olimpiai években lehet itt pályacsúcsot úszni, de azért remélem, hogy nem négy év múlva adódik erre újabb alkalom.” 

A nőknél Olasz Anna volt szombaton a leggyorsabb, ő 1:01.37 órás eredménnyel ért célba. A parton az M1-nek elmondta: ő is szeretett volna csúcsot dönteni, kicsin múlott, hogy nem sikerült.

“Az elején nagyon hullámos volt a víz, úgyhogy már az első kétezer méteren éreztük, hogy ez necces lesz. Az edzőm jött mellettünk kajakkal, és ő mutogatta, hogy jó tempót úszunk. Sajnálom, hogy nem sikerült, de majd jövőre” – fogalmazott a versenyző.

Hozzátette: mivel idén alig volt versenyük, ezen a nyáron ez volt az egyetlen, próbálták kiélvezni minden pillanatát. Elmondta még, hogy most két hét pihenő következik, majd augusztus közepén megkezdik a felkészülést a “remélhetőleg olimpiai szezonra”.

Gellért Gábor, a nyílt vízi úszóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, a junior- és a felnőttcsapat szinte minden tagja részt vett az eseményen, kiegészülve a medencés versenyző Késely Ajnával.

Révfülöpről reggel 8 óra óta vágtak neki az úszók a távnak, startolni 12 óráig lehetett azoknak, akik előzetesen regisztráltak. Összesen 8907-en ugrottak vízbe, közülük ezren az első alkalommal meghirdetett féltávot vállalták – ők a célból indultak és ugyanoda értek vissza. A résztvevők gyakorlatilag tökéletes körülmények között úszhattak, verőfényes napsütésben, meleg vízben teljesíthették a távot. Ezen a próbán született meg a Balaton-átúszások történetének 200 000. teljesítése, egy győri hölgy volt a jubiláns. A legidősebb célba érkező a 83 esztendős Runtág Tivadar volt.

Forrás: vehir.hu
Fotó: Varga György/MTI

Kapcsolódó

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom

Siófokról rajtol a Tour de Hongrie egyik legérdekesebb szakasza

A mezőny május 12-én vasárnap indul a déli parti város Fő teréről. - - A 45. magyar körverseny május 8
Elolvasom