35 éve nyerte el a koronát a tragikus sorsú, fonyódi szépségkirálynő

35 éve nyerte el a koronát a tragikus sorsú, fonyódi szépségkirálynő

Magyarországon egészen a késő Kádár-korig nem rendeztek szépségversenyt. A szocializmus végnapjaiba azonban már be-befújdogált a nyugati szél és végül így hozhatta tető alá az első Miss Hungary-t a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Vállalat a licenc megvásárlása után. A Magyarország Szépe címmel járó koronát egy fonyódi gimnazista lány viselhette, ám a kor hamis csillogása gyorsan tragikus mederbe terelte az események folyamát.

A versenyre kétezer lány jelentkezett, köztük a fonyódi gimnazista Molnár Csilla is, aki a 22-es számmal az elődöntőn Kruppa Judittal holtversenyben első lett, a középdöntőn negyedik, majd 1985. október 5-én este, a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett döntőn messze a legmagasabb pontszámmal megnyerte a Magyarország Szépe címet és a koronát.

Győzelme után rögtön pletykák terjedtek arról, hogy apja lefizette a zsűrit, mások szerint nem neki kellett volna nyerni, hanem Kalmár Zitának, de ő nem írt alá valami szerződést. Állandó vitái voltak a családjával, a verseny szervezőivel, a szponzorokkal, miközben ő még csak egy kamasz lány volt, ezekre nem volt felkészülve. A fonyódi gimnáziumot magántanulóként folytatta, hogy eleget tudjon tenni a királynőségével járó felkéréseknek, de tanulmányi eredményei is romlottak. Molnár Csilla 1986. július 10-én búcsúlevelet írt és rengeteg gyógyszert bevett. Az anyját értesítette ugyan arról, mit tett, de az életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia miatt az 1986-os szépségversenyt a középdöntőnél leállították és 1989-ig nem is rendeztek Magyarországon ilyen versenyt.

Halála után könyvek és dokumentumfilm is foglalkozott a hazai szépségipar visszásságaival és Molnár Csilla szomorú történetével – olvasható a hvg.hu-n.



Forrás: hvg.hu
Fotó: promotions.hu

Kapcsolódó

Miért kínálj dombornyomott csokoládét a szálláshelyed souvenir boltjában?

Ha szállásadóként szeretnél emlékezetes élményt nyújtani egy elegáns gesztussal, amit szinte mindenki örö
Elolvasom

Női kerékpár: szabadság, teljesítmény, szenvedély két keréken

A kerékpár mindig is a szabadság, az önmegvalósítás és a közösségi élmények egyfajta modern szimbóluma vo
Elolvasom

A nyári hőség ellen nem csak a tó segít

Ahogy beköszönt a nyár, egyre gyakrabban hangoztatjuk, mennyire elviselhetetlen a hőség. Kétségtelen, hogy
Elolvasom