Megújult a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium

Másfél milliárd forintból megújult a Lóczy Lajos Gimnázium, amelyet pénteken avattak fel.

Az ünnepségen Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tolmácsolta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár gondolatait.

Szabó Tünde úgy fogalmazott: a kormány számára prioritás a jövő nemzedékek egészséges fejlődésének, nevelésének támogatása, és ennek érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a köznevelés és a mindennapos testnevelés megfelelő infrastrukturális hátterének biztosítására.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta: az oktatásban két dolog, az infrastruktúra és a szakmai tudás együttműködésére van szükség. Örömét fejezte ki, hogy a Lóczy Lajos Gimnázium már országosan is a legmodernebb iskolák közé tartozik.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője is arról beszélt: a Lóczy nem csak Balatonfüred legjobb középiskolája, de országos szinten is a legjobbak közé tartozik. Köszönetet mondott a megújítás érdekében kialakult összefogásért, valamint a munkák alatt tanúsított türelemért a tanároknak és a diákoknak egyaránt. A politikus azt kívánta az iskolában tanulóknak, hogy szeressék családjukat, iskolájukat, városukat és hazájukat, az elődeiktől kapott értékeket pedig adják át az utánuk következő generációknak is.

Fodor Pál Széchenyi-díjas akadémikus, a gimnázium volt diákja visszaemlékezett az iskola 1955-ös alapítására, és úgy fogalmazott: bár most új falakat húztak fel, reményei szerint a régi szellem uralkodik továbbra is az intézményben.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere felidézte: a felújítás koncepciója már 2010 előtt elkészült, amiben szerepelt a kézilabdacsarnok és az emeletráépítés is. A csarnok a Magyar Kézilabda Szövetséggel együttműködve már korábban megépült, és tavaly ősszel megkezdődhetett a gimnázium megújítása is – mondta.

Duna Katalin igazgató elmondta: teljesen megújult az idén 65 éves balatonfüredi gimnázium. Kilencszáz négyzetméteres új emeleti szinttel bővült az intézmény, az energetikai korszerűsítés során homlokzati és lábazati hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét és a fűtési rendszer rekonstrukcióját is elvégezték. Emellett megújult a belső udvar, a könyvtár és az olvasóterem, valamint a tantermek is új bútorokat kaptak. A fejlesztéssel az intézmény akadálymentesítése is megtörtént.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét egy tapolcai férfi

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatás
Elolvasom

200 veszélyes vagy beteg fát vágnak ki Keszthelyen

Az önkormányzat a lakosság türelmét kéri. - - A VÜZ Kft. heti ütemterv szerint végzi a fakivágásokat.
Elolvasom

Tőrpengéjű sétapálcákat rendelő kereskedő ellen emeltek vádat Zalában

Az Egyesült Államokból rendelt, rejtett tőrpengéjű sétapálcákat akart forgalmazni egy keszthelyi kereskedő
Elolvasom