Ismeretlen emberi csontmaradványokat találtak Szántód közelében

Lakossági segítséget kér a Somogy megyei rendőrség egy 10-18 éves fiú azonosításában, akinek a csontmaradványaira Szántódpuszta közelében találtak rá.

Vajda Eszter, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a maradványok koponyacsontból, pár fogból és bordából állnak.

Az elsődleges szakértői vélemény szerint lány volt az elhunyt, de a genetikai vizsgálat eredményeivel megerősített újabb szakértői vélemény szerint fiúról, illetve férfiről van szó, aki az elmúlt két évtizedben veszthette életét.

Ellenőrizték az eltűnt fiúk, férfiak listáját, de ez alapján nem tudták megállapítani a személyazonosságot, ezért kérik a lakosság segítségét – tette hozzá.

A police.hu-n megjelent felhívásban az emberi koponyacsont alapján rekonstruált emberi arc szilikonmintázatát is bemutatják.

Az ügyben a Siófoki Rendőrkapitányság folytat eljárást tavaly december óta az ismeretlen férfi személyazonosságának megállapítása érdekében.

Arra kérik a lakosságot, hogy aki segíteni tud az elhunyt azonosításában, jelentkezzen náluk, hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, a Telefontanú 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámát, vagy a 112-es központi segélyhívó számot.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Bontják az illegális stégeket Vonyarcvashegyen is

Néhány helyen vaskapuk is nehezítik a vízügy munkálatait. - - A napokban Vonyarcvashegyen bontják az
Elolvasom

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom