Hazatért Siófokra az Antarktisz kutatója

Szűk fél évszázad után tért vissza, de már hűlt helyét lelte egykori általános iskolájának dr. Papp Éva, magyar kutató, aki az elmúlt három évtizedet többnyire Ausztráliában töltötte, de többek között az Antarktiszon is vett részt kutatásokban – derült ki a siofok.hu cikkéből.

– Óriási területet foglal el, egy egész városrész az Ausztrál Nemzeti Egyetem Canberrában, Ausztrália fővárosában; a világ legjelentősebb húsz egyetemének egyike – mutatja be munkahelyét dr. Papp Éva földtudományi kutató, geofizikus, Siófokon, a Dózsa György utcában; itt vettek nemrég házat, hogy beteg férje és Budapesten élő idős édesanyja közelében lehessen. – Nehéz lenne most ingáznom, se be-, se kijutni nem könnyű, nagyon szigorúan veszik ezt Ausztráliában. Komoly lezárások voltak a vírushelyzet elején ott is, de már kezd normalizálódni az élet, az ausztrál ember ugyanis fegyelmezett, törvénytisztelő…

Kéményen lógott

S hogy miért húzta vissza a szíve a kutatónőt éppen Siófokra? – Szüleim pedagógusok voltak, a szabadifürdői nevelőotthonban tanítottak, ott is laktunk bent az intézetben (ma ez a Stella Hotel és a mellette álló panzió, a vasútállomás mellett). Minden nyaralási szezon után nevelőotthonná alakították, majd május végén vissza gyermeküdülővé. Iskolába én nem az intézeten belüli, hanem a szabadifürdői összevont alsó tagozatra jártam. Át kellett mennünk a főút déli oldalára, de ennél pontosabban nem emlékszem, hol is állt az iskolaépület. Most, hogy közel 50 év után visszajöttem, már hiába kerestem, nagyon megváltozott a város, a Balaton partja sem ott volt, ahol ma…Tanító nénink csodákra volt képes az egy tanteremben tanuló négy osztálynyi, 12 gyerekkel. Mikor bekerültünk Siófokra felső tagozatra, mindannyian nagyon jó eredményeket értünk el. Akkoriban még nem is voltam a tudatában, hogy a legszebb helyeken laktam gyerekként. Nádasok között, szemben Tihany, a csónakok kikötve, bármikor beleülhettem és elevezhettem kedvem szerint pecázni, madarakat lesni… Szinte nem volt olyan nap, hogy ne láttam volna a naplementét, pecabottal a kezemben. A Balaton folyton változó arca, színei, a tükörsima víztükörtől a vihar által felkorbácsolt hullámokig, a jégtorlaszokig, amiken átkorcsolyáztunk, a rianás ágyúlövésszerű robaja, a vonuló vadlibák hangja, mind-mind egy életre meghatározó emlékek….

A nevelőotthon megszűnése után édesapja a szántódi SZOT gyermeküdülő (korábban Horthy-gyermeküdülő) gondnoka lett, ott épül most a Balaland. Édesanyja a Vöröskereszt titkáraként még évekig visszajárt Siófokra, ő viszont már a balatonföldvári általános iskolában tanult, matematikából országos versenyeken is részt vett, s ösztöndíjasként matektagozatos gimnáziumban tanult tovább Budapesten. Később a szülei is felköltöztek a fővárosba. – Ott kezdtem el barlangászni, hegyet mászni, 14 évesen már túrát vezettem, 16 éves koromtól nyári diákmunkán a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) munkatársaival vízmintákat gyűjtöttünk mélyfúrásokból, rengeteg tudományos kísérletet végeztünk. Az ELTE földtudományi szakára tanulmányi eredményeim alapján, felvételi nélkül vettek fel. Az egész földgolyót akartam tanulmányozni, egyben, mint egy egységet. Így kezdtem el érdeklődni az űrkutatás, az akkor éppen induló műholdas technológiák iránt. Az egyetem vége felé lehetőségem volt egy évet a Szovjetunióban, a Lomonoszov Egyetemen tölteni. Idehaza aztán egy ideig ipari alpinistaként dolgoztam; 120 méter magas gyárkémények tetején lógtunk kötéllel – szükségem volt a mozgásra, a kalandra, és persze a pénzre is… Aztán megkomolyodtam, és munkába álltam…

Cakmak és rádió

– Eredetileg egy évre mentünk ki Ausztráliába, a férjem is kutató volt, én meg éppen gyesen – folytatja. – Aztán hosszabb távú szerződéseket is kaptunk ott, közben az én itthoni munkahelyem, a Híradástechnikai Kutatóintézet szétesett, később odakint ausztrál állami ösztöndíjat kaptam és ledoktoráltam, majd a két lányunk ott kezdett iskolába járni – szóval, ott ragadtunk. Ma is ott élnek a lányaim, de erős magyar kötődéssel. A népszámlálásokkor büszkén írják be, hogy ausztrál állampolgárok, de magyar nemzetiségűek. Mi otthon mindig magyarul beszéltünk, sőt, amikor véget ért ott a tanév decemberben, évekig idehaza is járattuk a gyerekeket pár hónapon át magyar iskolába, az ottani nyári szünet alatt.

Papp Éva odakint az egyetemi kutatás mellett magyar iskolát vezetett, cserkészcsapatot toborzott, magyar nyelvű rádióműsora is volt, s ő alapította és vezette a „CAKMAK”-ot is, a Canberra és Környéke Magyar Kulturális Egyesületet. Ünnepségeken léptek fel, többek között a canberrai magyar nagykövetségen is, ahol hamar megtalálták közös, siófoki gyökereiket Gruber Attilával, amikor ő volt a magyar nagykövet Ausztráliában. – Nagyon fontosnak tartom a magyar népművészet, a népi kultúra hagyományának átadását. Akár Magyarországon, akár Ausztráliában élünk, ez kötelességünk utódaink felé. Gyerekkorom óta rengeteget alkottam, rajzoltam, nemezeltem, bőröztem, faragtam, szőttem. Ott voltam a táncházmozgalom gyökereinél, megérintett az ősi magyar zene és tánc őszintesége, humora, életereje. Én a legszebbet néphagyományainkban, népművészetünkben találtam meg. Szeretném, ha ez és a helytörténet több figyelmet kapna a magyarországi oktatásban. Mert nekünk nemzetközi összehasonlításban olyan kulturális hagyományaink vannak, olyan ősi bölcsességtárunk, aminek átadása talán a legfontosabb feladat a generációk továbbélése szempontjából…

A Balaton jövője is ez?

Ahogyan a kutatómunkája során egyre többször szelte át a kontinensnyi, mégis csupán csak 27 milliós lakosságú országot, egyre többször jutott el az ausztrál őslakosok nagyon távoli településeire is, akiket – árulja el a Siófoki Híreknek a kutató – megtanult tisztelni. – Ők még részei a természetnek, sokan megmaradtak eredeti közösségeikben, náluk még nem a természetet és az emberi kapcsolatokat is gyakran tönkretevő pénz a legnagyobb hatalom – magyarázza a kutató.

Miközben azt megszokta, hogy Ausztráliában akkor van nyár, amikor idehaza tél, Papp Éva volt az első magyar kutatónő az Antarktiszon, aki egy nyáron át vizsgálhatta radarjával a meleg tengeráramlások miatt egyre vékonyodó jégtakarót. Egy másik nagy program, amit ő vezetett, s még ma is tart: a Lake George kiszáradt tómedrének kutatása, Canberra környékén. – A fél Balaton nagyságú meder üledékéből nyert fúrásmagokat vizsgáljuk, a minták négymillió év klíma- és környezeti változásairól vallanak. A tó befolyása és párolgása most éppen egyensúlyban van, így a meder hol kiszárad, hol víz van benne – gyakran gondolok rá, hogy talán a Balaton jövője is ez lesz…