Bakancslistás helyek a Balaton körül – Víztorony, Tapolca

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Víztorony, Tapolca

A híres tapolcai Y-házak mellett elterülő kertváros épületei közül magaslik ki egy ódon, rozsdálló tartály, amely némiképp leromlott állapota ellenére fontos részét képezi a város történelmi örökségének.

A Víztorony utca és a Darányi Ignác utca metszésénél fekszik a telek, melyen a jövőre 100. évét betöltő torony áll. Az építkezés 1927-ben zajlott Mészáros Elemér tervei alapján az akkor még városi címmel nem rendelkező Tapolcán.


Tapolca egy tiszteletbeli polgára, bizonyos Keszler Sándor, gépészmérnök feljegyzései szerint az egykori község vezetése a szerkezetet 1,5 fillér/kg áron vételezte a Láng Gépgyártól.


Egyéb helytörténeti források a Ganz-gyárra hivatkoznak, mint a víztorony készítői, míg az összeszerelést pedig egy helybéli vállalkozás, a Steiner lakatoscég vitte véghez.


Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Doktor szikla, Pétfürdő

A 8-as főút Öskü és Várpalota közötti szakaszán, a Pét felé kanyarodó vasútvonal mögött fehérlik a lombos,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Holokauszt-emlékmű, Veszprém

A második világháború borzalmai máig visszhangzanak a történelem szövedékén át, bárhol is járjunk a világba
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogánykő – Sebestyén Gyula emlékoszlop, Balatonszepezd

Sebestyén Gyula, híres néprajzkutató Szentantalfán látta meg a napvilágot 1864-ben. Jelentős szakmai karrie
Elolvasom