Kapitális pontyokat értékesített, két év próbára bocsátotta a bíróság

Kapitális pontyokat értékesített, két év próbára bocsátotta a bíróság

Hatalmas pontyok értékesítéséért két-két évre bocsátott próbára egy férfit és társát a Veszprémi Járásbíróság. A horgászoknak a halakat méretüknél fogva vissza kellett volna a engedniük a Balatonba, ők azonban egy halastó tulajának adták el azokat.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel: a horgászengedéllyel rendelkező 37 éves férfi tavaly júniusban Balatonkenesénél kifogott egy 17 kilós és egy 28 kilós pontyot. A nagyobbik egy 120 centiméter hosszú, kapitális méretű ponty volt, amelyet korábban – fényképeken is megörökítve – már többször kifogtak a Balatonból.

Ezúttal azonban a horgász a halakat eladta egy Tolna megyei horgásztó tógazdájának, 345 ezer forintért, holott a halak valós értéke 535 ezer 500 forint volt.

Az egyik pontyot később kifogták a horgásztóból is, és a sikert büszkén posztolták az interneten, majd a halat visszaengedték a tóba. A balatoni halgazdálkodást végző társaság azonban jelezte a tógazdának, hogy a hal – amelynek azonosítását jellegzetes sérülései megkönnyítették – a Balatonból való. A következő kifogáskor így értesítették a cég munkatársait, akik a halat elszállították és visszaengedték eredeti élőhelyére.

A horgász és a halastó gazdája ellen lopás miatt emeltek vádat. A bíróság tárgyalás mellőzésével a két férfit két-két évre próbára bocsátotta, a haltolvaj ellen emellett vagyonelkobzást alkalmazott. A végzés nem jogerős.



Forrás: MTI
Fotó: hajdu-horgasz.hu

Kapcsolódó

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom

Két badacsonyi pincészet is bekerült Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka közé

A Bor és Piac szakmai magazin a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Budai Campusán megtartott ere
Elolvasom