Új köntösben tér vissza a zánkai Erzsébet-tábor

Új köntösben tér vissza a zánkai Erzsébet-tábor

Újjáépült és duplájára nőtt a zánkai Erzsébet tábor befogadó kapacitása, így a korábbi nyarak százezres létszáma a járványhelyzet elültével még tovább növekedhet – adta közre az MTI.

A szokásos napközis táborokat idén is mindenképpen megvalósítják, és ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor az ottalvós táborokat is megszervezik Zánkán, valamint Fonyódligeten – idézték családokért felelős miniszter szavait.

Mintegy háromezer gyermek táborozhat hetente egyidejűleg az Erzsébet-táborokban nyugat-európai körülmények között, annak a több tízmilliárdos beruházásnak köszönhetően, amely nagymértékben emeli majd az itt töltött idő minőségét.

Ez idáig nem született döntés arról, hogy a járványhelyzet miatt lesz-e lehetőség megszervezni az ottalvós táborokat. Rámutatott: ha sokan regisztrálnak és felveszik az oltást, akkor júniusra visszatérhet a normális élet és a nyári rendezvények, táborok is megtarthatók lesznek.

Nem csak Zánkán, hanem Fonyódligeten és Csillebércen is megújulnak a táborok, többek között téliesítik is az épületeket.



Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Elhalasztották a mai Balaton-átúszást

A szervezők elhalasztották a mára tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást. -
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-kastély, Devecser

Devecser a 2010-es vörösiszap katasztrófa okán vált országos szinten is ismertté. A sajnálatos eset ellenér
Elolvasom

A Balatont népszerűsíti Vadnai Jonatán olimpikon vitorlázó

A Balaton négyévszakos sport- és élményközpontú népszerűsítésében vállal szerepet Vadnai Jonatán vitorlázó
Elolvasom