Már Hévízen is lehet mozizni

Hosszú hónapok kényszerű szünete után újranyitott a mozi Hévízen. A Fontana megújulva várja a vendégeket, egyelőre a hét négy napján, csütörtöktől vasárnapig- számol be honlapján a város. A moziba csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni, az előtérben a maszk viselése kötelező, egyéb korlátozások nincsenek.

Az épület fogadórésze jelentős változásokon ment át, a felújítások döntő részét az intézmény munkatársai végezték. A korábbi jegykiadó fülke megszűnt, a pult beljebb került, nyitottá vált és a jegyet kiadó kolléga egyben a nézők kiszolgálását is meg tudja oldani, a mozikban oly népszerű popcorn árusítását is ő végzi.

Az előtérben közösségi teret alakítottak ki, ahol beszélgetésre, újságolvasásra nyílik lehetősége bárkinek. Ezen felül megújult a bútorzat, a lámpatestek egy része, valamint a kisterem ajtajára hang- és zajszigetelő került.

Több egyeztetés, hosszas mérlegelés után az a döntés született, hogy a Fontana mozi gazdasági megfontolásokból egyelőre nem az eddig megszokott módon indulhat. Ez azt jelenti, hogy minden héten csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap lesznek előadások, melyek 14 órakor indulnak, kétórás beosztással, tehát egy nap négy vetítés várja a közönséget. Természetesen gondoltak és ezentúl is gondolnak minden korosztályra a filmkínálatban, így már az indulásnál is indítunk családi filmmel, szórakoztató filmekkel. Továbbra is működik az online jegyfoglaló rendszer, így előre is lefoglalható a jegy, sőt az ülőhelyek kiválasztása is lehetséges ezen a rendszeren keresztül.

A plasztikkártya mellett természetesen a védettséget igazoló mobil applikáció is elfogadható a belépéskor. A termeket és az előteret folyamatosan fertőtlenítik, ehhez ózongenerátor is rendelkezésre áll, melyet még a járványhelyzet elején szerzett be az intézmény.

A látogatottsági mutatókat folyamatosan vizsgálni fogja az önkormányzat, illetve figyelemmel kísérik a kormányzati intézkedéseket, ezek függvényében döntenek a nyitva tartás esetleges változtatásáról a továbbiakban- írja a heviz.hu.

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Lőfegyvereket engedély nélkül birtokló férfit vettek őrizetbe Öskün

Őrizetbe vettek a rendőrök kedden egy Várpalota környéki férfit, aki illegálisan tartott fegyvereket és lős
Elolvasom

Pékség ajtaját feszítette fel egy zalaegerszegi férfi és ellopta a bevételt

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki felfeszítette egy pékség ajtaját
Elolvasom

Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó t
Elolvasom