Kamionos leszámolás az M7-esen

Kamionos leszámolás az M7-esen

Közúti veszélyeztetés vádjával hallgatták ki azt a kamionost, aki Balatonfenyvesnél az autópályán – egy korábbi forgalmi konfliktust megbosszulva – teremtett életveszélyes közlekedési helyzetet – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

Még csütörtökön, kora délután egy előzési helyzet során került konfliktusba a két járművezető. A megelőzött fél úgy döntött, hogy megleckézteti a másik sofőrt. A román férfi Budapest felé haladva az M7-es autópálya 160. kilométerszelvényében érte utol a járműszerelvényt, majd úgy váltott forgalmi sávot, hogy a mellette haladó járművezetőt hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra kényszerítette. Az eset során anyagi kár és személyi sérülés nem történt.

A sértett később a segélyhívón keresztül segítséget kért, majd a feltételezett elkövetőt aznap este a biharkeresztesi rendőrök a Nagykereki Autópálya Határátkelőhelyen elfogták, majd átadtak a fonyódi nyomozóknak. A 46 éves férfit pénteken a Fonyódi Rendőrkapitányságon közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Helyreigazítás

Jelen cikkünkhöz korábban illusztrációként felhasznált kép félreérthetően sugallhatta azt, hogy a cikkben taglalt eset a Waberer’s International céghez bármilyen formában köthető lenne.
Tudomással bírunk róla, hogy a Waberer’s International cégnél a foglalkoztatott munkatársak szigorú közlekedésetikai feltételrendszert figyelembe véve kerülnek felvételre, amit a munkavégzésük során ellenőrzötten be is tartanak.
Ezúton szeretnénk tisztázni, hogy sem a Waberer’s International-nek, sem a cég bármely alkalmazottjának nincs köze a fent említett eseményekhez.

Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: Canva

Kapcsolódó

Covid-maszkokból nyílt kiállítás a keszthelyi Balatoni Múzeumban

A koronavírus idején viselt szájmaszkok egy idő után már esztétikai funkciót is elláttak. - - Különleg
Elolvasom

Fegyverrel fenyegette élettársát egy férfi Balatonfüreden

A 73 éves gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével fogták el a balaton
Elolvasom

Már él a tavaszi kompmenetrend a Balatonon

Este már egy órával tovább közlekednek a járatok. - - Március 14-től tavaszi kompmenetrend lépett érvé
Elolvasom