Megnyílt a Lóczy-barlang Látogatóközpont Füreden

Megtörtént a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont átadása, ahol bel- és kültéri kiállítás fogadja a vendégeket. A létesítmény 273 millió forintból épült fel egy nagyobb beruházás keretein belül, amely a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a salföldi majort és a Tapolcai Tavasbarlangot is érinti – tájékoztatott Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.

Egyre inkább az aktív turizmus lehetőségeit keresik a turisták, ezek közül is kiemelkedő jelentősége van a barlangi turizmusnak, hiszen az 1,6 millió látogatás egyharmada barlangi. Országszerte 4 ezer barlang van, ebből 40 idegenforgalmi hasznosítású.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség Turizmus szakmai igazgatóság igazgatója kiemelte: a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a pandémia időszakában 300 ezer látogatója volt.

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a központban megvalósult akadálymentes környezet jelentőségét hangsúlyozta.

A Lóczy-barlang Látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit, ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom