Színházat nyit Alsóörs

Alsóörsön nyílnak meg annak az amfiteátrumnak a kapui, amelynek előadásait a déli partról már jól ismert Kultkikötő hozza majd el – írja az index.hu.

Ezentúl nemcsak a déli parton, Földváron és Szárszón mehetnek színházba azok, akik a Kultkikötő előadásait élveznék, az északi part sem marad színház nélkül. Szeptember 17-én nyitja meg kapuit egy Malek Andrea koncerttel az Alsóörsi Amfiteátrum, rögtön utána, szeptember 18-án pedig Csányi Sándor nagy sikerű önálló estje durran, a Hogyan értsük félre a nőket?

A festői szépségű új játszóhelyre a Kultkikötő szállítja a programokat.

Nagy Viktor színész, a Kultkikötő alapító igazgatója így nyilatkozott az Indexnek:

“Már tíz éve tervezzük az alsóörsi önkormányzattal, hogy egyszer majd csinálunk egy színházat ide, és most tettük ki tulajdonképpen a pontot az i-re. Persze még most is sok a nyitott kérdés a jövőt és a költségvetést illetően, de egyelőre a hétvégén ezzel a két előadással indulunk el. A helyszín varázslatos, egy egykori kőfejtő, ma pedig egy gyönyörű vörös sziklafalba vájt terület, melyet erdő vesz körül. Az Isten is színházi előadásoknak teremtette.”

Az alsóörsi helyszín egyszersmind többfunkciós turisztikai látogatóközpont, ahol gyerekprogramok is lesznek és túrákat is szerveznek.



Forrás: index.hu

Kapcsolódó

A balatoni kisvállalkozókat is érintik a világ nagy turisztikai változásai

Számos balatoni vállalkozó is meghallgatta azokat a jó példákat, amelyeket külföldi szakemberek osztottak
Elolvasom

Egy ezresért fenyegetőzött baltával egy tapolcai férfi

A tapolcai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 63 éves férfit - számolt be a police.hu. - - Egy
Elolvasom

Whiskysüveggel próbáltak rabolni Veszprémben

A veszprémi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a kamaszokat - írja a police.hu. - - Fe
Elolvasom