Videón a siófoki tömegverekedés, két év próbán az elkövetők

Videón a siófoki tömegverekedés, két év próbán az elkövetők

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt állította gyorsított eljárásban bíróság elé azt az öt fiatalt a Siófoki Járási Ügyészség, akik között júliusban tömegverekedés tört ki Siófokon – olvasható a 444-en.

A vád szerint a 18 és 21 év közötti férfiak

azért keveredtek szóváltásba, mert tánc közben két vádlott a könyökével véletlenül meglökte a másik társasághoz tartozókat, illetve egyikük lábára is léptek.

A vitát később tettlegesség követte, a vádlottak előbb dulakodni kezdtek, majd testszerte ütlegelni és rugdosni kezdték egymást, minek következtében ketten is nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.

A vádlottakat a biztonsági őrök a helyszínen visszatartották, őket a nem sokkal később érkező járőrök a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.

A Siófoki Járásbíróság a 2021 szeptemberében megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és őket egyenként két évre próbára bocsátotta. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása – végett jelentett be fellebbezést.

A nyár folyamán elég sok balhé volt a városban, volt olyan hétvége, hogy hat verekedéshez hívták a rendőröket.

A videó itt tekinthető meg.


Forrás: 444.hu
Fotó: Magyarország Ügyészsége / Facebook

Kapcsolódó

Szeptemberben avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

A szertartást dr. Erdő Péter bíboros végzi majd. - - XIV. Leó pápa 2025. szeptember 6-ára, szombat 11
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom