Májusra készül el az új kerékpáros központ Füreden

Letették a Balatonfüredre tervezett új kerékpáros központ alapkövét a Kisfaludy strand bejáratával szemközti területen. Az épület tervezett átadója a jövő év májusában lesz.

Uniós pályázati forrásból, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) beruházásában valósul meg a BalatonBike365 Port kerékpáros központ. A szövetség 15 évre szóló megállapodást kötött a város önkormányzatával a központ létesítéséről és üzemeltetéséről. A 96 millió forintból épülő fedett teraszos ház az önkormányzat ingatlanán áll majd, az épület környezetében új közpark létesül.

Ilyen létesítmény nincs még a Balatonnál. A kerékpáros turizmus igényeit szolgálja majd a központ: kerékpárkölcsönzés, szerviz, túra ajánlatok, térképek, eszközök, információk. A program részeként összesen 230 kilométeres távon biztonságos, különböző nehézségű bicikliútvonalakat is kitáblázunk a Balaton-felvidéken, és hasonlóképp teszünk a déli és nyugati régiókban is. Jövő tavaszra Balatonföldváron és Keszthelyen is felépül egy-egy ilyen központ

– válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség Elnöke, aki hozzátette, a BalatonBike365 program tartalmazza a kerékpáros központok teljes felszerelését is, így a balatonfüredi központban is negyven, részben hagyományos illetve elektromos kölcsönözhető kerékpár várja majd az érdeklődőket.

A nyári hónapokban több százezren kerékpároznak a Balatonnál, az E-Bike elterjedése pedig jelentősen élénkíti a kerékpáros turizmust, a szezon tavaszra és őszre is kibővül. Új igények vannak, ezt igyekszik kiszolgálni a központ

– mondta az MKSZ elnöke.

Az Aranyhíd sétány és a Kisfaludy strand parkolója közötti területen még szeptemberben kezdődtek a munkálatok, jövő májusban pedig megnyithat a könnyűszerkezetes, igényes kialakítású épület.



Kapcsolódó

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom