17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött. A balesetben két rendőr is megsérült, ennek ellenére azonnal intézkedtek, és elfogták a sofőrt – olvasható a police.hu-n.

Július 11-én késő este Székesfehérváron a járőrök egy nagy sebességgel közlekedő Honda típusú személygépkocsit akartak megállítani megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával. A jármű vezetője azonban a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta, és továbbhajtott.  

A sofőr a város több utcáján keresztül nagy sebességgel közlekedett, több alkalommal figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla és a kötelező haladási irányt jelző táblák utasítását is, valamint kerékpárútra is ráhajtott, miközben a jobb első kereke defektet kapott. A rendőrök rádión további egységeket irányítottak a menekülő jármű útvonalára.

Az ámokfutás a Szeder utcában ért véget, ahol a Honda bal elejével a szemből közlekedő, megkülönböztető jelzést használó rendőrautó bal oldalának ütközött. Az ütközés erejétől a szolgálati jármű egy parkoló autónak csapódott, míg a menekülő jármű bal első kereke is légvesztett lett.

A balesetben a szolgálati gépkocsiban tartózkodó két rendőr megsérült, őket a mentők kórházba szállították. Az egyenruhások azonban sérüléseik ellenére is haladéktalanul intézkedtek, és elfogták a jármű vezetőjét. A balesetet okozó 17 éves fiú, valamint 16 éves utasa szintén megsérült, őket is kórházba vitték.

Az intézkedés során kiderült, hogy a fiatalkorú sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé. A gépkocsi átvizsgálásakor a rendőrök kábítószer-fogyasztásra utaló eszközöket, valamint alufóliába csomagolt, kristályos, kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.

A veszprémi fiatallal szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Emellett a közlekedési balesettel, valamint a menekülése során elkövetett számos közlekedési szabályszegéssel összefüggésben – amelyek teljes körű feltárása a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján jelenleg is folyamatban van – szabálysértési eljárás is indult. A jármű utasának kábítószerrel kapcsolatos jogsértés miatti felelősségét szintén vizsgálják.


Kapcsolódó

Rendszám nélküli autót vezetett egy nyolcéves gyerek Sümegen

Az anya ellen eljárás indult. - - Egy rendszám nélkül közlekedő autóra lettek figyelmesek a rendőrök S
Elolvasom

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom

A kőröshegyi völgyhídról akart leugrani egy férfi, a rendőrök mentették meg

Végzetes lépésre szánta el magát egy elkeseredett férfi Kőröshegyen - olvasható a police.hu-n. - - A S
Elolvasom