Zalavár önkormányzata az egyébként zalai gyökerekkel is rendelkező, legendás építészt, Makovecz Imrét bízta meg a Milleniumi Emlékmű megtervezésével, melynek alapkövét 2009 nyarán tették le az egykori ispáni lakótorony romjai mellett. Az épület csúcsát egy kereszt által közrefogott nap- és holdszimbólum díszíti.


2011 óta a látványosság részét képezi egy szintén Makovecz által tervezett Életfa, amely a zalai falvak, városok összetartozását hivatott jelképezni. a fán pontosan 258 levél látható, amely megegyezik a megye településeinek számával. A törzsön István király, Bulcsú vezér, valamint Kolon ispán faragott alakjai vehetők ki, akik mindhárman fontos szerepet játszottak a megye megalapításában.


A kivitelezést ZÁÉV Zrt. végezte, az avatásra pedig 2010 őszén került sor egy családi nap keretein belül. Az emlékmű népszerű rendezvényhelyszín és kiállítótárként is funkcionál. Alkotója révén pedig az úgynevezett organikus építészet hazai kuriózumainak sorát erősíti.
Fotók: zalavar.hu / szallas.hu