Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki megölte lakótársát

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki 2019 nyarán megölte lakótársát Balatonfűzfőn – tájékoztatta a határozatról a táblabíróság elnökhelyettese az MTI-t.

Molnár Andrea elmondta, hogy a döntéssel a bíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát.
    

A férfi legkorábban 33 év után bocsátható feltételes szabadságra.
    

A tényállás szerint az elkövetéskor 48 éves vádlott és az 54 éves sértett szívességi lakáshasználóként laktak együtt Balatonfűzfőn. Rendszeresen italoztak, többször vitatkoztak.
    

2019. augusztus 22-én délelőtt közösen dolgoztak a ház körül, majd a sértett férfi szeszes italt vásárolt. Miután az italt elfogyasztotta lefeküdt.
    

A vádlott időközben üzemanyagért ment a benzinkútra, majd a lakásba visszatérve felháborodott azon, hogy a sértett nem dolgozott.
    

Ekkor ököllel és egy faléccel testszerte bántalmazta, rálépett a nyakára és a mellkasára, majd az udvaron a hátsó fészerhez húzta, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfit a fészerben baleset érte.
    

A vádlott emiatt a szomszédtól kért segítséget, aki értesítette a mentőket. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
    

Az elsőfokú bírósági eljárás során a szakértők megállapították, hogy a vádlott a földön fekvő, védekezésre képtelen férfit folyamatosan, “hosszú időn keresztül, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással bántalmazta”.
    

Az elsőfokú határozat ellen a vádlott és védője felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.
    

Az ítélőtábla indoklása szerint azonban az elsőfokú eljárás során helyesen állapította meg és okszerűen mérlegelte a bizonyítékokat a törvényszék, így nem fogadta el sem az ügyészi, sem a védői indítványt.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom