Fegyveres rablás történt Nagykanizsán

A rendőrök három órán belül azonosították és elfogták a 32 éves helyi férfit, aki pisztollyal a kezében pénzt követelt egy benzinkút eladójától – adta közre a police.hu.

Július 21-én 2 óra 48 perckor érkezett bejelentés a segélyhívóra, hogy rablás történt Nagykanizsán, az egyik benzinkúton. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol meghallgatták az ott dolgozókat.

Elmondták, hogy a rabló símaszkban és téli bakancsban lépett be az üzletbe, a kezében pedig egy fegyvernek látszó tárgy volt, amit az eladóra fogott és pénzt követelt tőle. Az alkalmazott néhány tízezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezután még két üveg alkoholt is kért, majd elsétált.

A dolgozók részletes személyleírást adtak a rendőröknek, és a kamerafelvételeket is átadták. Az alapos adatgyűjtésnek és elemzésnek köszönhetően három órán belül azonosították, majd a közterületi támogató alosztály munkatársai a lakóhelyén elfogták a rablót.

A nyomozók a lakásban tartott kutatás során számos tárgyi bizonyítékot foglaltak le, köztük a pisztolyt, a pénzt és italokat, valamint a rablás során használt ruhák egy részét. Kiderült, hogy a többit hazafelé menet egy garázssor tetejére dobta fel.

A zalai rendőrök fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki a 32 éves férfit, aki beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó

Ismét útra kel a karácsonyi konvoj az északi parton

A rendezvényre a lappföldi Mikulás is érkezik. - - A balatonalmádi Karácsonyi Autós Felvonulás néhány
Elolvasom

Gajdos László szerint a fakitermelési moratórium fenntartásával 1 millió család kerülhetne krízishelyzetbe

A fakitermelési moratórium fenntartása mintegy 1,5 millió fával fűtő háztartás ellátását veszélyeztetné, és
Elolvasom

Nagykanizsán nyit éttermet a Pizza Hut

Nagykanizsán nyitja következő franchise-éttermét a Pizza Hut, várhatóan 2027 első negyedévének végén. - -
Elolvasom