Engedély nélkül tartott otthon fegyvereket a gyenesdiási lövöldöző

Feleségére lőtt majd saját kezűleg vetett véget az életének egy férfi Gyenesdiáson. Az elkövető többször is tüzet nyitott a házastársára, aki súlyos sérülésekkel, de maga ment be a keszthelyi kórházba. A tettes több fegyvert és lőszert is tartott otthon engedély nélkül – olvasható a tvkeszthely.hu-n.

A Terrorelhárítási Központ is kivonult Gyenesdiásra, a Jókai utcába. A lövöldözés 14.30 körül volt, de még este is gépfegyverrel felszerelt terrorelhárítók zárták le az érintett utcát. A környéken lakók elmondása szerint drónokat is bevetettek a különleges egységek. A rendőrség közlése szerint a 45 éves hölgyre előbb a lakóházban lőtt a férfi egy maroklőfegyverrel, majd az utcán, a menekülő asszonyra a jármű szélvédőjén áthatoló lövést is leadott. A házaspár viszonya korábban megromlott, értesüléseink szerint válófélben voltak. A nő a keszthelyi kórházba hajtott, ahonnan súlyos sérülései miatt Nagykanizsára vitték, ahol megműtötték.

„Az elkövetőt a Terrorelhárítási Központ Műveleti Egységének közreműködésével a helyszínen felkutatták. A rendőrök azonban már csak a férfi halálát tudták megállapítani, önkezűleg vetett véget életének. Az eset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság büntető eljárás keretében vizsgálja” – nyilatkozta Cséber Benjámin, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rendőrség azóta azt is közölte, hogy több fegyvert és lőszereket tartott engedély nélkül otthonában a férfi – írja a tvkeszthely.hu. Információjuk szerint a tettes hévízen, egy szállodában dolgozott szakácsként. Feleségével már korábban megromlott a viszonyuk, a most hetedik osztályos lányával az asszony el is költözött a férjtől. A helybeliek elmondása szerint másokkal szemben is agresszív volt a férfi, többen azt is mondták, nem volt normális, nem volt beszámítható a viselkedése.



Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Kemény riffekkel, vízparti élményekkel vár a RockBalaton

A RockBalaton fesztivál 2025-ben jelentős változásokkal jelentkezik: az esemény idén új helyszínre költözi
Elolvasom

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom