Online közmeghallgatást tartanak Club Aliga-ügyben

Online közmeghallgatást tartanak Club Aliga-ügyben

A balatonvilágosi Club Aligán tervezett Aligaliget nevű fejlesztés környezeti hatásvizsgálati eljárás ügyében tart online közmeghallgatást január 24.-én 10 órától a Somogy Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi osztálya. Már a videokonferencia előtt észrevételeket lehet tenni, illetve kérdéseket feltenni a kornyezetvedelem@somogy.gov.hu email címen – értesült a hirbalaton.hu.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Club Aliga beépítése ellen tiltakozók tavaly év végén elérték, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal határozatában megerősítette igényüket, miszerint vizsgálni kell a beruházás környezeti hatásait..A kormányhivatal határozatában azt írta, hogy bár a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban „környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel”, ugyanakkor a „tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások várhatók, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges”. Ennek ki kell terjednie a többi között az élővilágra, a biológiai sokféleségre, különös figyelemmel a védett természeti területekre és értékekre, a Natura 2000 területekre,  az épített környezetre és a kulturális örökség elemeire..A kormányhivatalnak a környezetvédelmi eljárás megindulásáról szóló közleménye itt olvasható, amelyben szerepelnek részletek a fejlesztési tervekről is (sőt a benne található linken elérhetők a tervek további részletei és azok mellékletei is).

Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: clubaliga.hu

Kapcsolódó

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom

Két badacsonyi pincészet is bekerült Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka közé

A Bor és Piac szakmai magazin a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Budai Campusán megtartott ere
Elolvasom